Burány Sándor elvállalná az MSZP-frakció vezetését

Kunhalmi Ágnes; Gőgös Zoltán; Burány Sándor
Budapest, 2014. október 28. Burány Sándor MSZP-s képviselő felszólal az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló törvény módosításának általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 28-án. Balra Kunhalmi Ágnes, előtte Gőgös Zoltán szocialista képviselő. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Többen is biztatták az elmúlt napokban Burány Sándort, hogy vállalja el az MSZP-frakció vezetését. A Medgyessy-kormány munkaügyi minisztere, az MSZP volt budapesti elnöke az Origónak azt mondta, csapatjátékosként vállalná a felkérést. A jelölőbizottság azonban egyelőre még meg sem alakult.
Vágólapra másolva!

Többen is szívesen látnák Burány Sándort az MSZP-frakció új vezetőjeként, ezért informálisan a pártban többen megkeresték ezzel az ajánlattal, és biztatták, hogy vállalja el - erősítette meg az Origónak Burány a már a szombati elnökválasztó kongresszus után pár órával kiszivárgott híreket.

Burány Sándor megtisztelőnek tartja. hogy gondoltak rá, és vállalná a feladatot Forrás: MTI/Kovács Tamás

A frakcióvezetői poszton azért lesz üresedés, mert a szombaton megválasztott új pártelnök, Molnár Gyula szétválasztaná a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot - már csak praktikus okokból is, hiszen ő maga nem lehet frakciótag, mivel nem parlamenti képviselő, és ebben a ciklusban még valaki lemondásával sem tud bekerülni listáról a parlamentbe.

Molnár Gyula és Hiller István is erős MSZP-t akar

Molnár Gyula lett az MSZP új elnöke, a szavazatok 56,9 százalékát kapta meg. Ő és a választmány élén Botka Lászlót váltó Hiller István is erős szocialista pártot akar. Azt mondják, hogy a leváltott vezetőkre, így Tóbiás József volt pártelnökre is számítanak abban a munkában, hogy 2018-ban legyőzzék a Fideszt.

Átmenetileg még a volt elnök, Tóbiás József maradt a frakcióvezető, de hamarosan megalakul a szombaton megválasztott Hiller István választmányi elnök vezetésével a jelölőbizottság, amely az MSZP-frakció tisztújítását készíti elő. Tóbiás amúgy jelezte: nem folytatná frakcióvezetőként.

A távozó pártelnök Tóbiás József, ésa szintén leváltott Botka László választmányi elnök Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Burány Sándor az Origónak azt mondta, már az is megtiszteltetés, hogy a neve felmerült, és ha hivatalosan is felkérés érkezik arra, hogy csapatjátékosként vállalja el a frakció vezetését, akkor szívesen mond majd igent. Burány mellett egyébként Tóth Bertalan jelenlegi frakcióvezető-helyettes neve is felmerült esetleges jelöltként a képviselőcsoport élére.