Egyelőre börtönben marad a négyszeres gyilkos

2016.06.29. 18:41

Mindenidők egyik legismertebb magyar rablógyilkos-párosának még életben lévő tagja, Bene László többször átgondolta már, mit tenne, ha szabadulna. Bár februárban letett arról, hogy valaha is elhagyja a börtönt, mégis azt tervezte, hogy rendesen eltemeti majd az édesanyját. Emellett megnézné saját rémtetteit a Rendőrség-történeti Múzeumban. Ha a bíróság úgy dönt, hogy szabadon engedi a négy ember meggyilkolása miatt elítélt férfit, lesz rá lehetősége.

Bene LászlóRTL

A 64 éves Bene Lászlót társával, a rendőrségi körökben csak „rendőrgyilkos” jelzővel illetett, Donászi Aladárral együtt négy ember megölése, gyilkossági kísérletek, pénzszállító autók elleni támadások és más bűncselekmények miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték 1996-ban. Donászi 2001-ben, 47 éves korában öngyilkos lett Sopronkőhidán.

1996-ban még nem volt tényleges életfogytiglan. Azóta időnként szóba kerül, hogy kiengedjék Bene Lászlót. Először 20 év után lehetett felülvizsgálni az ítéletet. 2014-ben úgy döntött a bíróság, hogy Benének börtönben kell maradnia. 2016. márciusában aztán ismét sorra került az ügy. Első fokon kiengedték volna, de a másodfokú bíróság megváltoztatta az ítéletet.  

Egy hullámhosszon

Donászi és Bene a szegedi Csillagban ismerkedtek meg, miután Donászi Aladár 36 évvel ezelőtt megkezdte 12 éves börtönbüntetését. Társa akkor már a börtönben ült korábbi bűncselekmények miatt. Összebarátkoztak, és azt tervezték, hogy együtt fognak „dolgozni”. Miután 1989-ben mindketten kiszabadultak - Donászit jó magaviselet miatt három évvel korábban kiengedték - hozzá is láttak terveik megvalósításához.

A kilencvenes évek elején dohányt loptak 16,5 millió értékben, amit aztán Bene élettársának köszönhetően eladtak. Ebből lett pénzük. Bene itt megállt volna, de társa, a volt katona, ennél nagyobb bűncselekményekben gondolkodott. Elismerésre vágyott. Hamis útlevéllel fegyvereket vásárolt Bécsben. Ezzel kezdődött a több ártatlan ember halálát követelő gyilkosságsorozat.

Zsákok miatt gyilkolták meg az egyetemistát

Donászi egy rablógyilkosságon törte a fejét. Benének is felajánlotta, hogy részt vehet benne, ha akar, de ő akkor még nem társult vele. Így Donászi egyedül vágott bele gyilkos tervének megvalósításába. 1991. júniusában a győri vízmű pénzszállító járművének kísérői közül egy Ősz Zsigmond nevű rendőr főtörzsőrmestert megölt, a társát pedig súlyosan megsebesítette, hogy 870 ezer forintot elrabolhasson. 

Közösen 1992. május 11-én gyilkoltak először. Tulajdonképpen Donászi volt az, aki agyonlőtte a Budai Skála áruház bevételét szállító egyetemistát. A jól ismert történetben Bene eredetileg alárendelt szerepet játszott. Az volt a feladata, hogy a Vak Bottyán utcában elállja a pénzt szállító taxi útját, amíg a társa megszerzi a pénzt, de amikor meglátta, hogy Donászi gondolkodás nélkül agyonlövi a zsákokra vigyázó 23 éves fiút, ő is fegyvert rántott és tüzelt.

Donászi Aladár a gyilkosság helyszínén.Fotó: Urbán Tamás

A taxi sofőrje és még egy ember megsérült, ők túlélték a támadást. Sádt Győző, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem hallgatója tulajdonképpen zsákok miatt halt meg, mert pénzt nem találtak abban, amit magukkal vittek. A Bene-Donászi páros tehát a semmiért gyilkolt a Vak Bottyán utcában és üres kézzel kellett távozniuk.

Vadászgyilkosság két áldozattal

Hat hónappal később, 1992. november 8-án gyilkoltak másodjára. Sárszentmihály külterületén éppen a lövöldözést gyakorolták, amikor két közelben lévő vadász felfigyelt a puskaropogás hangjára. Ifj. Tóth Tamás, Sárszentmihály polgármesterének fia és Izsó László egy UAZ-zal érkezett. Vitatkozni kezdett Benéékkel. Azt hitték, orvvadászok, akiket el lehet zavarni.

Nem tudni kilőtt előbb, ahogy azt sem, hogy pontosan, mi történt. Mindenesetre tűzpárbaj alakult ki, amiben mindkét vadász meghalt. Arról a mai napig vitatkoznak, hogy csak Bene és Donászi volt-e jelen vagy mások is. Felvetődött, hogy az áldozatok olyat láttak, amit nem kellett volna, mondjuk illegális fegyvervásárlást. Az egykori polgármester, Tóth Mihály, a TV2 Mokka című műsorában márciusban úgy nyilatkozott, nem hiszi, hogy Bene lenne a fia gyilkosa.

Azt viszont a helyszíni szemle során derült ki, hogy bűnözői csoportról van szó, amelynek nem ez volt az első gyilkossága.

Összeállt a kép

Mindhárom ügyön (győri gyilkosság, skálás gyilkosság és vadászgyilkosság) külön csoport dolgozott, hiszen három egymástól távol eső helyszínről volt szó. Ekkor viszont egy kézbe került a nyomozás. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ORFK akkori életvédelmi alosztályának vezetője irányította a rendőröket.

Itt derült ki a fegyverszakértői vélemény alapján, hogy a két vadászt érő lövedékek két különböző fegyverből származnak. Az egyik azonos volt azzal, amivel lelőtték a rendőrt Győrben, a másik pedig azonos volt azzal, amivel lelőtték az egyetemistát a Vak Bottyán utcában és így kiderült, hogy a három ügy összefügg.

Az egyesített nyomozócsoport hamar megállapította, hova valósiak az akkor még ismeretlen elkövetők.

Azon gondolkodtunk, miért Győr és Budapest, és arra jutottunk, hogy a két első helyszín lehet bárhonnan érkező tettesek választása. Székesfehérvár viszont spontán történt.

Kovács Lajos azt mondta, fontos szempont volt, hogy gyakorolni mentek oda, ahol a vadászgyilkosság történt, mert ott el akartak bújni a világ elől. Erre pedig éppen azt az elhagyott orosz lőteret választották, aminek a létezéséről csak a környékbeliek tudtak. Tehát felmerült a gondolat, hogy valamelyiküknek, ha nem mindenkinek, kötődnie kell Székesfehérvárhoz. Végül egy új információnak köszönhetően hamarabb eljutottak Bene Lászlóhoz, mint ahogy ezen szálon elértek volna hozzá, pedig valóban volt egy telke a közelben.

A nyomozóknak sikerült szűkíteniük a kört és meghatározniuk a gyanúsítottak körét. Megállapították, hogy Bene és Donászi egy 6-8 fős társaság kulcsfigurái, tehát nem csak ketten alkotják a csoportot.

Megégett Bene arca, mert Donászi rálőtt az autójára

Amíg a nyomozók egyre közelebb kerültek hozzájuk, addig a két férfi - bűntársaik segítségével - ismét lecsapott. A következő akciójuk az Újpesten lévő Alfa áruház pénzszállító autójának megtámadása volt 1993. január 22-én. A jól bevált recept szerint Benének el kellett volna állnia az utat, amíg Donászi kirabolja az autót. A pénzszállító viszont hamarabb indult el, mint ahogy várták, így szó szerint futhattak utána.

Donászi a nyílt utcán előkapta a fegyverét és az autóra lőtt. Még akkor is lövöldözött, amikor Bene csikorogva lefékezett mellette, hogy felvegye és elhajtsanak a helyszínről. Eltalálta Bene autóját is, ami kigyulladt, a lángok pedig megégették Bene arcát. Mivel nem mehettek kórházba, egy sebész operálta meg titokban.

Ez a rablás nem sikerült. Sőt, a sebész kifizetésével még rá is fizettek az akcióra. A kudrac után Donászi egy ideig külföldön próbálkozott, az idegenlégiónál, de ott sem járt sikerrel.

A D-nap

Harmadik és egyben utolsó közös akciójukban a két férfi 15 millió forintot zsákmányolt. 1993. november 13-án egy Soroksári úti postahivatalt raboltak ki. Ebben a támadásban is sofőrként vett részt Bene. Ezúttal nem halt meg senki. Az, hogy az elmúlt évek alatt nem lett több áldozatuk, csak a szerencsén múlt. Donászi ugyanis úgy gondolkozott, meg kell félemlíteni a tanúkat, ezért általában egy embert megölt, hogy a többieket megijessze. Ez a rablás volt a kivétel.

Kovács Lajos elmondása szerint ekkor már az egyik társuk meggyilkolását tervezték, amire viszont sohasem került sor, mert 1994. május 4-én hajnalban eljött a D-nap, vagyis a realizálás napja, ahogy egymás között nevezték a zsaruk. Nyolcvan kommandós és rendőr csapott le egyszerre három megyében, több különböző helyszínen. Bene és Donászi mellett a csoport többi tagját és elfogták és bíróság elé állították. A házkutatásokon megdönthetetlen bizonyítékok kerültek elő, amelyekkel igazolták, hogy a két férfinek köze volt a rablógyilkosságokhoz.

Tudtak arról, hogy öngyilkos lehet Donászi

Donászi hamis, más nevére szóló, az ő fényképével ellátott igazolványa.Fotó: Urbán Tamás

Az ellene felhozott bizonyítékokat látva Donászi Aladár beismerő vallomást tett. A vadászgyilkosság helyszíni szemléjét követően, miután részletesen megmutatta, mi és hogyan történt az ő verziója szerint, Kovács Lajos is beszélt vele.

Ott ő nekem azt mondta, hogy nem tudja, meddig fogja bírni a börtönt. Beismerő hangulatban volt, de azt, hogy mennyi ereje lesz kibírni a bezártságot és a hosszú börtönt, nem tudta eldönteni. Sőt, pedzegette is, hogy ha nem bírja, öngyilkos lesz. 

A nyomozó ezt a kollégáinak is jelezte. Aztán megtörtént.

Donászi végül az ágyban, a paplan alatt, éjjel vágta el a torkát a bekamerázott cellájában 2001. augusztusában. Úgy, hogy nem lehetett észrevenni, ezért a kamera sem rögzítette az öngyilkosságot.

Bene László viszont él és akár ki is szabadulhat. A nyomozó nem fél a bosszújától és attól sem tart, hogy ott folytatja, ahol abbahagyta.

A mostani bűnözés erősen túllépett már azokon a kvalitásokon, amit Bene képviselt, tehát az, hogy ő most hirtelen nekiállna és újra elkezdene rabolni, azt szinte kizártnak tartom. Bár sosem lehet igazán kiszámítani, hogy egy fegyházban ennyi időt eltöltött emberben, milyen gondolatok kavarognak.

Amikor a Blikk felkereste, a férfi őszintén beszélt gondolatiról, érzéseiről.
Fontosnak tartom, hogy tisztázzuk, nem vagyok sorozatgyilkos. A különbség a motivációban van, ők élvezetből ölnek, én soha nem abból tettem. A gengszterben van betyárbecsület, a sorozatgyilkosban nincs

- közölte Bene, majd hozzátette, lehet, hogy megtámadják, ha kikerül a rácsok mögül.

Ezzel kapcsolatban Kovács Lajos azt mondta, sosem lehet teljes biztonsággal kiszámítani, hogy egy bűnözői csoportban, a túlélők körében ki-kit vádol azzal, hogy miatta buktak meg és ki miért haragszik a másikra.