Rengeteg drogot találtak egy budapesti lakásban

Vágólapra másolva!
Fővárosi kábítószer-kereskedőt kaptak el a nyomozók, a férfitól csaknem hat kilogramm drogot foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a férfi III. kerületi lakásán tartott múlt csütörtöki házkutatás során majdnem fél kilogramm marihuánát és több mint öt kilogramm kábítószergyanús fehér port találtak, ezenkívül az anyagok csomagolásához használt tasakokra, mobiltelefonokra, valamint - a szennyestartóban elrejtve - mintegy másfél millió forintra bukkantak.

A 46 éves T. Gábor ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a rendőrök, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.