Szijjártó: Nincs magyar áldozat, sem sérült

Bakondi György
Budapest, 2015. december 28. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója sajtótájékoztatót tart 2016-ban is az első számú feladat az ország védelme címmel Budapesten, az Igazságügyi Minisztériumban 2015. december 28-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az isztambuli repülőtéri merényletnek sem az áldozatai, sem pedig a sérültjei között nincs magyar - közölte a külügyminiszter. A ferihegyi repülőtéren soron kívüli biztonsági ellenőrzést rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Az isztambuli hivatalos információk szerint sem a halottak, sem a sérültek között nincs magyar állampolgár - mondta Szijjártó Péter, aki bejelentette, hogy a kedd esti isztambuli reptéri terrortámadásoknak már 41 halálos áldozata és 239 sérültje van.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bakondi György a Liszt Ferenc-repülőtéren Forrás: MTI/Kkm/Kovács Márton

A külgazdasági és külügyminiszter az isztambuli merénylet másnapján Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren tartott tájékoztatóján arról is beszélt, hogy Törökország utazási besorolásán nem változtatnak, vagyis az a jelzés marad érvényben, miszerint fokozott óvatosságra intik az utazókat.

Folytatni kell a harcot

Folytatni kell a terrorizmus elleni küzdelmet, a magyar kormány kész erre, az ország katonákat küld az Iszlám Állam elleni harcba, és a mostani támadás is mutatja, hogy jó döntést hozott ebben az ügyben az Országgyűlés - mondta a miniszter, aki szeirnt a kormány elítéli az újabb terrortámadást.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az isztambuli főkonzulátuson 76 magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemre, közülük 11-en tartózkodnak jelenleg a városban, a többiek a tengerparton vannak.

Minden Isztambulban tartózkodó magyar állampolgárral beszéltek, mind jól vannak.

A városon kívül tartózkodó 65 magyar közül 64-et elértek, ők is jól vannak - mondta

A márciusi brüsszeli merényletek után szigorítottak a Liszt Ferenc-repülőtérnél is - most nem Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter közölte: kerülni kell a terroristák Európába jutását megkönnyítő intézkedéséket, hogy ne álljon elő újra olyan "esztelen helyzet" Európa határainál, amikor naponta tízezrek jönnek be úgy, hogy nem tudni, kik ők.

Soron kívüli ellenőrzés

Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy soron kívüli biztonsági protokollellenőrzést hajtanak végre a magyar repülőtéren az erre hivatott szervek bevonásával, azért is, hogy megnyugtassák a magyar állampolgárokat és a nemzetközi járatokkal érkező külföldieket.

Bakondi György főtanácsadó szerint az Európai Bizottságnak változtatnia kell a politikáján Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette: az európai biztonságért felelős szolgálatok között intenzív egyeztetés és információcsere zajlik. Megjegyezte még, hogy

szerinte a tömeges illegális migrációt meg kell szüntetni, és ennek érdekében az Európai Bizottságnak is változtatnia kell az eddigi politikáján.