Kovács Zoltán: Az EU kritikája nem jelent Európa-ellenességet

Kovács Zoltán, cafeteria
Budapest, 2016. február 23. Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart az Európai Bíróságnak a magyar cafeteria-ügyben hozott döntéséről az Igazságügyi Minisztériumban 2016. február 23-án. A magyar kormány továbbra is elszánt az Erzsébet-program megtartásában, ugyanakkor tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió intézményrendszerének a kritikája nem jelenti azt, hogy a magyar kormány Európa-ellenes lenne - erről Kovács Zoltán kormányszóvivő beszélt.
Vágólapra másolva!

"Azért, mert kritizáljuk az európai intézményrendszert, nem vagyunk Európa-ellenesek. Kimondottan azt szeretnénk, hogy Európa jó irányba induljon el, erős Európa legyen" - fogalmazott Kovács Zoltán az M1-en, hozzátéve: ez egyetlen formában képzelhető el, mégpedig a tagállamokra való odafigyelésben, és abban, hogy a kompromisszumot meg kell találni, "nem pedig diktátumokból kell kiindulni".

Kovács Zoltán kormányszóvivő Forrás: MTI/Marjai János

Lázár Európa-párti

A kormányszóvivő az előbbiekről annak kapcsán beszélt, hogy a műsorvezető felidézte, ellenzéki pártok csütörtökön úgy reagáltak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter aznapi nyilatkozatára, hogy a kormány ki akarja vezetni Magyarországot az EU-ból. A Kormányinfón a brit népszavazással kapcsolatban feltett kérdésre Lázár János személyes álláspontjáról beszámolva azt mondta: megerősödött az a meggyőződése, hogy jó szívvel nem tudna a bennmaradás mellett szavazni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne Európa-párti, de nem ért egyet azzal, amit ma Brüsszel tesz - mondta.

Brüsszel hibázott

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: "lehet hisztérikusan reagálni egy-egy kijelentésre ahelyett, hogy megnéznék a valódi tartalmát, illetve azokat az okokat, amely miatt egyébként (...) valaki a magánvéleményét így fogalmazza meg." Azt mondta, a Brexit az eredménye annak, hogy Brüsszel "elhibázott" illegális migrációt kezelő politikája és egy sor gazdasági és egyéb kérdésben vallott felfogása nem egyezett a brit választók véleményével.

Jó lehetőség

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy a szlovák EU-elnökség egy jó lehetőség arra, hogy a közép-európai államok kicsit markánsabban hallassák a hangjukat azokban a meghatározó kérdésekben, amelyek előttünk állnak. Ilyen az illegális migráció kérdése is - mondta. A kormányszóvivő az EU jövőjével kapcsolatban azt mondta: a tagállamok egyenrangú együttműködésén és közös érdekén alapuló, a tagállamokat és így az egész uniót is erősítő politikára van szükség.

Népszavazás

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács Zoltán "butaságnak" nevezte, hogy ellenzéki pártok szerint a britekhez hasonló akcióra készült a kormány például az őszi népszavazással, azaz kivezetnék Magyarországot az EU-ból. Szavai szerint az elmúlt években kialakult az a gyakorlat, "főleg az európai baloldal és liberálisok véleményterrorja", ami minden Brüsszelt érintő kritikát Európa-ellenesnek bélyegzett. Nem erről van szó, észre kellene venni, hogy Európa jövőjéről többféleképpen lehet gondolkodni - hangsúlyozta Kovács Zoltán.