Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé vinné a példátlan hortobágyi baleset ügyét a testület két ellenzéki tagja, hogy kiderüljön, miért halt meg négy tűzszerész egy bombarobbanásban. Az MSZP tisztázná, hogy a honvédség "alvállalkozásban" végzett-e bombamentesítést egy, az ezért uniós pénzt felvevő magáncégnek, amikor a tragédia bekövetkezett.

A keddi kormányülésen is téma volt a múlt pénteki, négy tűzszerész halálát okozó hortobágyi robbanás ügye, és azzal összefüggésben Simicskó István honvédelmi miniszter előterjesztése a katonák felelősség- és balesetbiztosításának visszaállítására illetve a hősi halottak posztumusz előléptetésére is - mindkettő az özvegyek és árvák számára nyújthat anyagi segítséget.

A bizottság is kíváncsi

A részletekről, a keddi kormányülésen elhangzottakról egyelőre sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem pedig a Honvédelmi Minisztérium nem hozott nyilvánosságra semmit. Hasonlóan keveset tudni a négy tűzszerész halálát, valamint egy társuk súlyos sérüléseit okozó baleset körülményeiről - az ügyben a rendőrség és a honvédelmi tárca egyaránt vizsgálódik.

Katonai mentőautó a Nádudvar közelében lévő volt bombázótérnélForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem csak nekik, hanem a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának is dolga lenne a vizsgálódás, de legalábbis tisztán kellene látnia az ügyben - így gondolja a testület két ellenzéki tagja, a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló egykori honvédelmi államtitkár, független képviselő Vadai Ágnes, és az MSZP frakcióvezető-helyettese, Harangozó Tamás is.

Tisztáznák a részleteket

Harangozó és párttársa - Demeter Márta - még a bizottság tájékoztatása előtt tisztázna egy fontos részletet, és ennek érdekében írásbeli kérdést nyújtott be Simicskó István honvédelmi miniszterhez. Arra a kérdésre várnak választ: Valóban "alvállalkozásban" végzett tűzszerészeti tevékenységet a Magyar Honvédség a Hortobágyon?

Katonák vizsgálódnak a négy halálos áldozatot követelő baleset helyszínénForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az ellenzéki politikusok azt írták, hogy a szakmai körökben terjedő információk és sajtóhírek szerint az egykori bombázó lőtér tűzszerészeti mentesítésére egy magáncéggel kötöttek szerződést, ám a cég lényegében csak a robbanótestek helyzetét tárta fel, azok megsemmisítését pedig "alvállalkozóként" az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred végezte, és ekkor történt a tragédia.

Az MSZP-sek arra kíváncsiak, melyik magáncéggel kötött szerződést a Hortobágyi Nemzeti Park a lőszermentesítésre, és mi szükség volt a Honvédség tűzszerészeinek közreműködésére. Arra is választ várnak, hogy a magáncég "alvállalkozójaként" a Honvédség mekkora összeget kapott, és ebből részesültek-e rendes fizetésükön felül többlet juttatásban a munkában részt vevő tűzszerészek.

Spóroltak, nincs biztosítás

Simicskó István előterjesztése a katonák biztosítotti státuszának visszaállítására azt a többéves időszakot zárná le, amióta még az előző miniszter, Hende Csaba döntése nyomán, takarékossági okokból megszüntették az általános biztosítást.

Mint arról az Origo is beszámolt, a Honvédség immár négy éve nem csak az itthon szolgálatot teljesítő, hanem a veszélyeztetett terepen, külföldi missziókban - mint például Afganisztánban, Malin vagy Irakban - szolgáló katonákra sem köt  biztosítást - ők ilyet csak saját zsebből, külön köthetnek.

Simicskó István honvédelmi miniszter visszaállítaná az általános biztosítástFotó: Polyák Attila - Origo

Ha igaz, hogy Simicskó újra biztosíttatná az összes katonát, azt a Honvédszakszervezet üdvözli - mondta korábban az Origónak az alelnök. Szendrei Zoltán jelezte: már csak azért is, mert ők is részt vesznek a hivatásosok életpályamodelljének kidolgozásában, és maguk is ilyen javaslaton dolgoznak.

Eszerint a Honvédség minden katonára személyre szóló biztosítást kötne, a havi összeg egy külön számlán gyűlne, és ha a szolgálati idő alatt nem fordul elő baleset vagy haláleset, úgy az illető nyugdíjba vonulásakor - adómentesen - megkapná a felhalmozott összeget.

Elismerték, hogy nincs biztosítás
Azt már korábban közölte a Honvédség, hogy nem hagyják magukra a hősi halált halt katonák hozzátartozóit, és gondoskodnak az özvegyekről, árvákról. Aztán hétfőn a szaktárca közleményt adott ki, melyben jelezte: a Honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagok felé, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a balesettel érintett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát. Korábban a honvédség rendelkezett biztosítási szerződéssel, de mivel a díjként fizetett összeg jóval meghaladta a biztosító által térített összeget, "2012. január 1-től a tárca nem rendelkezik az állománytagokra kiterjedő balesetbiztosítással" - emlékeztettek. De - írták - a Honvédség így is teljes kártérítési felelőséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért. A honvédség köteles megtéríteni az állomány tagjának jövedelemveszteségét, a balesettel összefüggésben felmerült költségeit, vagyoni kárát és sérelemdíját is. A kártérítést egy összegben, és/vagy járadék formájában fizetik ki. A most elhunyt négy tűzszerész esetében ez a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összeg lesz - erősítették meg a híreket.