Meghalt Rábcakapi polgármestere

Vágólapra másolva!
Németh Ottó 14 évig vezette függetlenként a községet.
Vágólapra másolva!

Hetvenhat éves korában elhunyt Németh Ottó, a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapi polgármestere.

Németh Ottó 2002 óta irányította függetlenként a községet. A település vezetését az időközi választásig a jelenlegi alpolgármester, a szintén független Győrig Zoltán látja el.

A választási törvény szerint az időközi önkormányzati választást százhúsz napon belül kell megtartani, az időpontot a helyi választási bizottság tűzi ki. A Rábcakapi honlapján olvasható információk szerint Németh Ottót július 7-én délután három órakor helyezik örök nyugalomra a helyi temetőben.