Cukorral és étolajjal csalták az áfát

Ez zsír! 5 celebdiéta, amit soha ne próbálj ki, cukor
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy kristálycukor- és étolaj-behozatalra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen, akik 3,5 milliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A főügyészség a közelmúltban bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 24 emberrel szemben, akik közül többen egy 2010 és 2013 között működő bűnszervezet tagjai voltak - olvasható a közleményben.

Készpénzért vásároltak

A 244 oldalas vádirat lényege szerint a 49 éves, vecsési elsőrendű vádlott és közvetlen bizalmasai egy strómanokkal működtetett fiktív céghálózatot hoztak létre. Néhány cégnek az volt a szerepe, hogy az Európai Unió területéről nettó áron, készpénzért nagy mennyiségű étolajat és kristálycukrot vegyenek, és hozassanak be az országba. A céghálózat másik része ezeknek az importőr hazai cégeknek biztosított belföldi áfatartalmú számlákat, hogy a külföldről behozott áru belföldi eladása után fizetendő forgalmi adót ellentételezzék, így áfabefizetési kötelezettségüket elkerüljék.

Behozták a cukrot és trükköztek az áfával Forrás: Thinkstock

Fantomizáltak

Az importőr cégek a behozott áruk áfavonzatát nem vallották be vagy azt valótlan adatokkal tették meg az adóhatóságnál, a cégeket pedig a bűnszervezet néhány havonta - tipikusan az első várható adóhatósági vizsgálat, illetve az első negyedéves áfabevallás előtt - fantomizálták és helyettük újabb, frissen létrehozott cégeket használtak fel a további importhoz.

A végső vevő nem tudott a származásról

Az így létrehozott céghálózatnak állandó vevői voltak, akik a bűnszervezet által létrehozott cég- ésszámlázási konstrukció ismeretében a már "belföldiként" megvásárolt árut továbbértékesítették az azokat kiskereskedelmi forgalomban értékesítő cégeknek. Ügyeltek arra, hogy ezek a cégek már ne tudjanak arról, hogy az áru külföldről származik. Az egész céghálózati konstrukció éppen ezért jött létre - mutattak rá.

Kiemelt ügy

A bűnszervezet vezetői azzal, hogy a külföldről nettó áron megvásárolt árut fiktív belföldi beszerzési számlák felhasználásával belföldről beszerzett áruként a piaci ár alatt, de így is nyereségesen továbbértékesítették, a nettó és a bruttó ár közötti árréssel gazdagodtak. Ezzel a magyar költségvetésnek mintegy 3,5 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoztak. Az eljárás kiemelt jelentőségű ügyként, soron kívül a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.