Szijjártó: Fontos az EU egységének fenntartása

BRENDE, Börge; Szijjártó Péter
Börge Brende és Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Mind Magyarországnak, mind pedig Norvégiának nagyon fontos az EU egységének fenntartása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután norvég kollégájával egyeztetett.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető kiemelte: Magyarországnak azért lényeges ez, mert az unió tagjaként politikai-gazdasági érdeke az EU egységének és erejének megmaradása, Norvégiának pedig a szoros együttműködése miatt az unióval.

Börge Brende és Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm/Burger Zsolt

Börge Brende norvég külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak olyan nagy kihívásokkal kell szembenéznie, amire korábban még nem nagyon volt példa. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy jó párbeszéd alakult ki Magyarország és Norvégia között - mutatott rá.