Balaton Sound-szervezők: szexuális erőszak miatt nyomoz a rendőrség

Vágólapra másolva!
Szexuális erőszak miatt indított nyomozást a rendőrség a Balaton Soundon történtek miatt - közölték a fesztivál szervezői csütörtökön a saját közösségi oldalukon.
Vágólapra másolva!

A Bors hétfői értesülései szerint eszméletlen állapotban találtak két lányt szombaton a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőkonténerében.

A szervezők ezzel kapcsolatban csütörtökön azt írták, hogy az események helyszínét a rendőrség átvizsgálta, több jelenlévőt tanúként hallgatott meg. A rendőrség megkeresése szerint

a történtek kapcsán szexuális erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

" - tették hozzá.

Megjegyezték azt is, hogy a koncert lemondása nem jelent - nem is jelenthet - állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a történtekért az előadókat terheli-e jogi felelősség, hiszen

az események ilyen értelmű tisztázása kizárólag a rendőrség kompetenciájába tartozik.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján tudatta, hogy "minden körülményt vizsgálnak a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történt eset kapcsán".

Kitértek arra, hogy a rendőrök vasárnap négy, a fesztiválon részt vevő külföldi férfit állítottak elő a helyi kapitányságra, és "kábítószergyanús anyagot" találtak náluk. Hármuknál a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy embert tanúként hallgattak ki a nyomozók - tették hozzá. Megjegyezték: a férfiak szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrség hétfőn még azt közölte: az akkor rendelkezésre álló adatok alapján szexuális erőszak gyanúja nem merült fel.