Robbanások után trafóházhoz riasztották a katasztrófavédőket

2016.07.14. 10:18

Információink szerint órákig nem volt áram a XII. kerületben a Virányos közben, miután egy trafóházban három robbanás történt. A katasztrófavédőket is kihívták.

Három robbanás is történt információink szerint szerdán a XII. kerületben a Virányos közben. Az épület, ahol a robbanás történt, egy trafóház, amely két családi ház között épült.

Az ott lakók szerint a robbanás után sokáig nem volt áram a környező házakban.

Megkeresésünkre a Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivője megerősítette, hogy valóban ki kellett menniük a helyszínre. Óriási füst volt az épületben, porral oltóval dolgoztak, az áram miatt ugyanis vizet nem használhattak.

A helyiek azt mondják, korábban többször is jelezték az Elektromos Műveknek, hogy szerintük az épület szabálytalan helyre épült, és nagyon hangos is, ami zavarja őket.