Vesztegetéssel gyanúsítják a röszkei pénzügyőröket

Vágólapra másolva!
A Röszkei Határkirendeltség állományába tartozó pénzügyőrök az ügyészségi nyomozók szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól. A gyanú szerint ebből származó több ezer eurót le is foglaltak náluk, két gyanúsított előzetesbe kerülhet. A NAV tudatta: a zéró tolerancia híve.
Vágólapra másolva!

A Röszkei Határkirendeltség nyolc jelenlegi és volt pénzügyőrét hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A hivatásos pénzügyőrök a gyanú szerint rendszeresen jogtalan előnyt kértek és kaptak a fuvarozóktól - közölte a főügyészség.

Házkutatás után lefoglalás

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben

a Központi Nyomozó Főügyészség - több rendőri szerv támogatásával - szerdán tizennégy helyszínen, köztük a Röszkei Határkirendeltség hivatali helyiségeiben tartott házkutatást.

A nyomozó ügyészek a házkutatások után nyolc jelenlegi, illetve már leszerelt pénzügyőrt és egy civilt hallgattak ki gyanúsítottként. A határállomáson szolgálatot ellátó pénzügyőröktől több ezer eurót foglaltak le.

Az ügyészség két gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt,

erről még ma dönt a nyomozati bíróság. Az ügyészségi közlemény szerint bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folyik az eljárás.

NAV: zéró tolerancia

Zéró toleranciát emlegetett az ügyészségi bejelentésre reagáló közleményében minden korrupt NAV alkalmazottal szemben az adóhatóság. A NAV közölte: a költségvetési bevételek jelentős részéért felelős szervezetnél alapkövetelmény, hogy a hivatal összes dolgozója feddhetetlen legyen,

Az ügyészség által gyanúsított pénzügyőröket megilleti az ártatlanság vélelme, azonban ha a büntetőeljárásban beigazolódik a bűnösségük, a legszigorúbb jogkövetkezményekkel számolhatnak - írta a NAV jelezve, hogy minden segítséget megad a nyomozáshoz.