A fesztivált sem kímélte az óriási vihar

Vágólapra másolva!
A VinCE Balaton fesztivált sem kímélte a tegnap esti óriási vihar: az előkészületeket gyakorlatilag teljesen tönkretette, az összes sátor használhatatlanná vált. A szervezők ezért azonnal faházakat rendeltek.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag teljesen tönkretette a tegnap esti óriási vihar a VinCE Balaton fesztivál előkészületeit.

– mondták a szervezők, miután, ahogy fogalmaznak, a 80 km/órás széllökések és jégesővel érkező vihar a felépített fesztivált szinte a nullává tette egyenlővé.

Forrás: VinCE Balaton

Azt is mondják, az, hogy senki sem sérült meg, csak annak köszönhető, hogy a biztonsági őrök jól felkészültek voltak. A felszerelések azonban - főleg a sátrak és reklámanyagok -

többségükben használhatatlanná váltak.

A szervezők egész éjjel a széttépett sátrak alól mentették, ami menthető. A tönkrement sátrak helyett faházakat rendeltek, amelyek szállítása már hajnalban megkezdődött. Vagyis a a vihar pusztítását követően minden újraépül és várják a vendégeket egészen vasárnapig.

Közben a Vitorlás Szövetség bejelentette, hogy a Kékszalag a tervek szerint rajtolt, miután a szerdai szélsőséges időjárás után már derűs időjárást jósolnak a szakemberek.