Aggódnak az európaiak a migráció és a bűncselekmények miatt

Lánczi Tamás
Budapest, 2016. július 19. Lánczi Tamás, az alapítvány vezető elemzője a Századvég Alapítvány Merre tart Európa? - A Project 28 kutatás eredményei című konferenciáján a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2016. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az EU-s állampolgárok többsége szerint növeli a terrorveszélyt és a bűncselekmények számát a migráció – mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője az alapítvány mai konferenciáján. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója pedig arról beszélt: Európában kultúrharc folyik az elitek és a nép között.
Vágólapra másolva!

Az EU 28 országában vizsgálták az európaiak Európai Unióval és migrációval kapcsolatos attitűdjét a Századvég Alapítvány megbízásából készített Project 28 kutatás során. Az alapítvány vezető elemzője, Lánczi Tamás szerint az eredményekből egyértelmű, hogy az európai polgárok aggódnak a bevándorlás miatt, és úgy érzik, hogy a migráció következtében nőhet a bűncselekmények és a terrorcselekmények száma. A válaszadók többsége

az európai kultúrát és identitást is veszélyeztetve érzi.

Lánczi Tamás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A felmérés során az európaiaknak a migránsok szétosztására és a kerítésépítésre vonatkozó véleményét is vizsgálták – az eredmények szerint mindkét kérdés megosztja a kontinenst. A migránsok állandó szétosztását azokban az országokban támogatják, ahol több a bevándorló. Lánczi Tamás szerint ez azzal magyarázható, hogy mindenütt

a terhek csökkentését szeretnék az állampolgárok:

ez ott, ahol már sok a migráns, a kvótával, ahol pedig kevés a bevándorló, a kvóta ellenzésével érhető el. A kerítésépítés népszerűsége azokban az országokban a legnagyobb, ahol a legtöbb migráns haladt át: így Bulgáriától és Magyarországtól nyugatra haladva egyre kevesebben támogatják ezt a megoldást.

Európában erős a pesszimizmus, az emberek úgy gondolják, hogy az EU nem kezeli jól a gazdasági nehézségeket és a migrációs krízist. Ennek ellenére a megkérdezettek többsége nem támogatná országa EU-ból való kilépését – mondta Lánczi Tamás. Szerinte a kilépés szempontjából nyolc veszélyeztetett ország van – ezek azok, ahol a válaszok felvételekor, januárban és februárban, legalább annyian írtak volna alá egy kilépés melletti petíciót, mint a később valóban kilépő Nagy-Britanniában. Az eredmények azt igazolják: az európai egységet hirdető eszméknek van még támogatottságuk a kontinensen, de

az elégedetlenség jelzi, hogy az emberek változást szeretnének

– mondta a szakértő.

Kevés migráns dolgozik

A migránsokkal kapcsolatos brüsszeli politika veszélyes – mondta beszédében Tuzson Bence kormányzati kommunikációs államtitkár. Szerinte az elmúlt időszak európai terrortámadásainak 300 áldozata is azt bizonyítja: van kapcsolat a migráció és a bűnözés, valamint a migráció és a terrorizmus között.

Tuzson Bence beszélt az integráció nehézségeiről is: kevés migráns talál munkát, és magas körükben a bűnözés. Ezért

az érkezők szétosztása csak a probléma szétterítését, és nem a megoldását szolgálja

– jelentette ki az államtitkár. Emellett ez tulajdonképpen meghívást is jelent a még el nem indultak számára, hiszen úgy érezhetik, hogy Európa tárt karokkal várja őket.

A brüsszeli bürokraták józan ítélőképességének hiányára utal Tuzson Bence szerint az is, hogy felmerült a kötelező szétosztást elutasító országok megbüntetése. Ráadásul Soros György extra források előteremtését is javasolta az integráció finanszírozására, így azzal a magyar vállalkozók és gazdák járhatnának rosszul. Az államtitkár azt mondta:

csak az emberek akarata állíthatja meg Brüsszelt,

a kormány ezért kezdeményezte a népszavazást.

Hitviták a migrációról

A konferencián Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is előadást tartott. A történész szerint kultúrharc folyik a nemzeti értékeket és hagyományokat fontosnak érző európai emberek és az ezeket a haladás nevében tagadó európai elitek között. Ebben

a harcban pedig Európa megmaradása forog kockán.

Schmidt Mária Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A „begyöpösödött, ötlettelen" európai vezetők csak az integráció mélyítésével tudtak válaszolni az uniót érő kritikákra, pedig az EU „ráncfelvarrása" már nem tűrne halasztást – mondta Schmidt Mária. Szerinte ennek következtében fennáll a veszélye annak, hogy az EU „összeroskad". Ehelyett az országok közötti legkisebb közös többszörös megtalálására kéne törekedni – jelentette ki a főigazgató.

Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen Maróth Miklós akadémikus azt mondta: a migránsok növelik a biztonsági kockázatot és a terrorveszélyt. Szerinte ezt Európában elhallgatja a sajtó, és amíg ez így lesz, addig a kérdésben csak hitviták lehetnek. Azt is hozzátette: szerinte Európában a döntések nagy részét demokratikus legitimációval nem rendelkező pénzügyi körök hozzák, ezért nincs valódi demokrácia.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az európai baloldal azért támogatja az integrációt, mert

potenciális szavazóként tekint a migránsokra.

Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója pedig azt hangsúlyozta: az emberek világos különbséget tesznek Európa és az Európai Unió között, és miközben egyértelműen megvallják európai identitásukat, meglehetősen kritikusak az unióval szemben.