Jövőre piacra kerülhet a Gömböc

Vágólapra másolva!
Kész a megfizethető változat, ez már a sorozatgyártás előszobája.
Vágólapra másolva!

Domokos Gábor, a Gömböc egyik feltalálója a Népszabadságnak elmondta, hogy hónapokon belül piacra lépésre alkalmas termék lehet a magyar találmányból, amely már a világ leghíresebb geometriai formái közé tartozik.

Megalkották ugyanis a megfizethető árú változatot, és ezzel eljutattak a sorozatgyártás előszobájába.

Rengeteg technológiát és előállítási folyamatot próbáltak ki az évek során, míg végül összeállt a "játék Gömböc". Speciális műanyagból készül, hibrid technológiával, így körülbelül tízezer forint lehetne az ára.

A végső cél, hogy elérjék az ötezer forintos árat.

A Gömböc "az első ismert olyan homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza".