Veszélyes vegyületet találtak a Tiszában

Ftalátot találtak a Tiszában
Szennyezők a tiszai ártérben felhalmozódott PET-palackok, PET-palack
Ftalátot találtak a Tiszában Szennyezők a tiszai ártérben felhalmozódott PET-palackok
Vágólapra másolva!
Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet talált egy független laboratórium a Tiszában. A PET Kupa elnevezésű környezetvédő akció során a palackokkal zsúfolt területről vett mintákban a szakemberek kimutatták azt a lágyítószert, amelyet jellemzően műanyagpalackok gyártásához használnak.
Vágólapra másolva!

Bordós Gábor, a vizsgálatokat végző WESSLING Hungary Kft. munkatársa elmondta, hogy a folyó árterében felgyűlt, elképesztő mennyiségű műanyagpalack egyértelműen nyomot hagy a természetben, jó hír viszont, hogy a folyó ezen szakaszában növényvédő szereket és gyógyszermaradványokat nem találtak –írja a laboratorium.hu.

A szennyezést a PET-palackból kioldódó anyagok okozzák Forrás: laboratorium.hu

Az önkéntesek 45 ezer műanyagpalacktól tisztították meg a Felső-Tisza ártéri erdőit.

A környezetvédők június 30-án mintát vettek az egyik leginkább szennyezett partszakasz vizéből. Az eredmények azt igazolták: a műanyagpalackokból is kioldódó anyagok, a ftalátok hat vizsgált vegyületéből három is jelen volt a mintákban.

A ftalátok rákkeltő hatásúak

A ftalátok legnagyobb felhasználója a műanyagipar, ahol elsősorban PVC előállítása során, lágyítóként alkalmazzák azokat. Veszélyességüket az okozza, hogy a műanyagtermékekből kioldódva rákkeltő és hormonháztartást zavaró hatásuk lehet.

A ftalátok veszélyes anyagok, a környezetvédők ugyan csak egy alkalommal végzett mérést, ám figyelmeztető jel, hogy a Tiszában talált ftalátmennyiség a határérték több, mint kétszerese.
A laboratórium munkatársai egy PET-palackokkal sűrűn szennyezett területen vettek mintát, ezért kijelenthető, hogy a Tisza vizében mért ftalát-szennyezéshez a Tiszán úszó, ill. az ártérben jelen lévő PET-palackok is hozzájárulhatnak.

Ftalátot találtak a Tiszában Forrás: laboratorium.hu

Megnyugtató eredmény, hogy a rákkeltő biszfenol-A vegyületet, valamint növényvédőszer-hatóanyagokat és gyógyszermaradványokat a vízmintákból nem mutattak ki.