Autóval törtek be egy debreceni drogériába

2016.07.26. 12:09

A baltával csak lassan haladtak, ezért autóval ütötték ki a drogéria kapuját a Mikepércs felől érkező betörők. A bűntény tavaly novemberben történt, máig sem találták meg őket.

Térfigyelő kamera is rögzítette, ahogy egy betörőpáros autóval hajt át egy debreceni drogéria bejáratán. A bűntény tavaly november 17-én történt, a maszkos gyanúsítottak kevéssel éjféli egy óra előtt Mikepércs irányából, egy E39-es típusú, sötét BMW-vel érkeztek a helyszínre.

Betolattak a boltba

 Először baltával próbálták betörni a plexi kapuüvegeket. Mivel ezzel csak lassan haladtak, egyikük szabályosan betolatott a drogériába, áttörve  kaput - ezután pedig merevített nyakú zsákba pakolták az összes elérhető parfümöt.

A zsák azonban kiszakadt,

a két betörő pedig burleszkbe illő kapkodással, bevásárlókosarakban pakolta át a zsákmányt az autó csomagtartójába.

A pénz talán segít

 Bár a bűntény több mint fél éve történt, a betörőket máig nem sikerült azonosítani. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság  most a lakosság segítségét is kéri elfogásukhoz –

félmillió forintot ajánlanak fel

annak, aki érdemi információval tudja segíteni az ügyben folytatott nyomozást. A részletekről a police.hu oldalon érdemes tájékozódni.

Így néztek ki

 A rendőrség személyleírást is adott a tettesekről: egyikük  fekete színű dzsekit, kék színű farmer nadrágot és fekete színű sportcipőt viselt, ennek oldalán neon sárga csíkok voltak. Társa fekete színű dzsekit és nadrágot, valamint arcán kék színű maszkot viselt – a betörés után egyébként Mikepércs irányába hajtottak, amerről érkeztek is.