75 ezren örülhetnek, felvették őket

pont6ár pont ott parti felvételi felvi
Vágólapra másolva!
Csaknem 75 ezer hallgató került be a felsőoktatási intézményekbe – közölte Palkovics László oktatási államtitkár. A legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az ELTE, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.
Vágólapra másolva!

Közel 75 ezer hallgató felvételt nyert felsőoktatási intézménybe az általános felvételi eljárásban – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár, miután nyilvánosságra hozták a 2016-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat.

Népszerű a gazdaságtudomány

Palkovics László azt mondta: a felvett 74 652 hallgató közül állami ösztöndíjas képzésben 57 111-en kezdhetik meg tanulmányaikat, míg költségtérítéses formában 17 541-en tanulhatnak majd. Alap- és osztatlan képzésben a legtöbben (17,6%) gazdaságtudományi képzésre kerültek be, ezt követi a műszaki terület (15,9%), a pedagógusképzés (12,8%) és az informatika (8,9%).

Palkovics László oktatási államtitkár szerint jó az irány Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az államtitkár értékelése szerint azt,

amit 2014 decemberében a felsőoktatási stratégiában megfogalmaztak, a hallgatók számát, illetve a területeket illetően, az elmúlt két év visszaigazolta,

és a tavaly megindult tendenciák folytatódtak. Megjegyezte: agrárterületen nem csökkent, de nem is nőtt a bekerült hallgatók száma, itt még sok feladat lesz, hogy az agrárszakmát máshogy pozicionálják.

Így örült a ponthatárok kedd esti kihirdetésén, akit felvettek Fotó: Polyák Attila - Origo

Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke arról beszélt, hogy a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az ELTE, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ – tavaly még a szegedi intézmény volt a harmadik, most előre lépett. Negyedik helyen a Debreceni Egyetem áll, utána a Pécsi Tudományegyetem jön.

Debrecen: jelentős növekedés

Az országos átlagnál is nagyobb volt a növekedés az általános felvételi eljárásban felvettek számában a Debreceni Egyetemen – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese. Bartha Elek elmondta: első helyen 8696-an jelölték meg a Debreceni Egyetemet, és 6278 hallgatót vettek fel, 4,5 százalékkal többet, mint 2015-ben. A felvettek közül 5189-en államilag finanszírozott szakokra jutottak be. Összesen 30 451 hallgató jelölte meg valamelyik helyen a Debreceni Egyetemet.

Hatezer elsőéves Szegeden

Több mint hatezer – pontosan 6234 – elsőéves kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ez a tavalyinál 89-cel nagyobb szám – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese. Karsai Krisztina szerint nőtt az állami ösztöndíjasok és az önköltséges képzésre felvettek száma is.

Szegeden több mint hatezer elsőéves kezdi meg tanulmányait Forrás: MTI/Rosta Tibor

A Szegedre első helyen jelentkezők 80 százalékának sikerült a felvételije, az egyetemre bejutottak átlagpontszáma 368 pont volt. A központi ponthatáros szakokon is jól szerepelt az SZTE, az előírtat jóval meghaladó átlagpontszám alakult ki – tudatta a professzor. Szegeden mintegy ezer külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben – tette hozzá.

BGE: Tíz százalékkal többen

A tavalyinál tíz százalékkal több hallgatót vettek fel az idén a harmadik legnépszerűbb felsőoktatási intézményben, a Budapesti Gazdasági Egyetemre (BGE), így szeptemberben több mint 5500 elsőéves kezdheti meg itt tanulmányait.

Volt, aki örömében sírt, más bánatában Fotó: Polyák Attila - Origo

A BGE az országos átlag kétszeresével növelte új hallgatóinak számát, és gazdasági területen a legtöbb hallgatót vette fel. Idén szeptemberben 5567 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen. A legtöbb, 793 jelentkezőt a turizmus-vendéglátás nappali alapképzési szakra vették fel.

Nőttek a ponthatárok az SE-n

A Semmelweis Egyetem (SE) oktatási rektorhelyettese szerint az idei felvételi ponthatárokból az látszik, hogy az egyetem megőrizte pozícióját, és a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az orvos- és egészségtudományi képzések terén.

Palkovics László államtitkár (jobbra) és Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

Hermann Péter kiemelte: a múlt évihez képest szinte minden képzésen emelkedtek a ponthatárok, és az orvos- és egészségtudományi területen a Semmelweis Egyetemen volt szükség a legtöbb pontra a bejutáshoz. Az egyetem öt karán összesen 1844 elsőéves hallgató kezdi meg ősszel a tanulmányait.

111 ezren jelentkeztek

Mint arról az Origo is beszámolt, 111 162 reménybeli hallgató jelentkezett a szeptemberben induló képzésekre, ahogy évek óta, most is több nő, mint férfi. A jelentkezők közt a gazdasági képzések a legnépszerűbbek, a legnépszerűtlenebb szak a mezőgazdasági szakoktató, ahová összesen csak kilencen jelentkeztek. A felvételizők szokás szerint Budapesten a Pont Ott Partin várhatták közösen a ponthatárokat, az Infoparkban.