Vádat emeltek az aszódi torokmetsző ellen

Vágólapra másolva!
Kocsmai vita után átvágta ellensége nyakát az iklai férfi, az áldozat már csak kiáltani tudott.
Vágólapra másolva!

Emberölés miatt emeltek vádat egy iklai férfi ellen, aki tavaly augusztusban elvágta egy haragosa nyakát. A vádlott az apjával együtt járta a vendéglátóhelyeket, és betértek a későbbi bűncselekmény helyszínére is – ahol összefutottak régi vitapartnerükkel is.

Felszínre tört sérelmek

A felek nézeteltérése már korábban lezárult, de az ittas ismerős újra szóba hozta az ügyet, a vita pedig annyira elfajult, hogy a vádlott apja a presszó előtt, ököllel próbálta megtorolni a fiát is ért sérelmeket.

Az áldozat nem akart harcolni

Az apa bokszállásba helyezkedett, a sértettnek viszont nem volt kedve verekedni – eközben a felszolgáló próbálta csitítani őket.

Ekkor hozott végzetes döntést a vádlott: haragosuk mögé lépett, és egy korábban kipattintott zsebkéssel elvágta a férfi torkát.

Az áldozat még segítségért kiáltott, majd elterült, és életét vesztette. A késelő elmenekült a helyszínről, másnap azonban feladta magát a rendőrségen. A férfi jelenleg előzetes letartóztatását tölti, a Pest Megyei Főügyészség börtönbüntetéssel sújtaná a gyilkosság vádlottját.