Gyerekek mentették ki a Balatonban fuldokló fiút

mentés
A partra húzott fiú azonnal szakszerű ellátást kapott
Vágólapra másolva!
Már nem volt magánál a 11 éves fiú, amikor társai kimenekítették a partra Zánkán – perceken múlt, de sikerült visszahozni az életbe. A gyerekek a helyi Erzsébet-tábor látogatói voltak, az ügyben belső vizsgálat indult.
Vágólapra másolva!

Kis híján tragédia történt vasárnap este Zánkán, a Balaton-parton: egy 11 éves fiú fuldokolni kezdett az erősödő szél miatt egyre jobban hullámzó tóban, majd légzése és keringése is leállt, mikor légútjaiba víz került.

Az eszméletlen, vízben lebegő fiút négy gyerektársa vette észre,

és azonnal segítségére siettek. Szörfdeszkára fektették, majd a partra húzták a fuldoklót, ahol egy vízimentő sikeresen újraélesztette – ekkor már percek óta a klinikai halál állapotában lehetett.

A fiút helikopterrel szállították tovább a Veszprémi Gyermekintenzív Osztályra – úgy tudjuk, jelenleg mélyaltatásban van, de állapota a körülményekhez képest jó, és valószínűleg maradandó károsodást sem szenvedett.

A partra húzott fiú azonnal szakszerű ellátást kapott Forrás: Facebook/ OMSZ

Iskolás hősök

A gyerekek életmentő akciójáról az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán, posztjukban valódi

hősöknek nevezték a iskolásokat.

Még vizsgálódnak

Információink szerint a fiúk Dudarról érkeztek, és a zánkai Erzsébet-táborban nyaraltak csoportosan, amikor a baleset történt. Érdeklődtünk,

hogyan történhetett meg, hogy egy felnőtt sem vette észre az áldozat fuldoklását – illetve volt-e egyáltalán nagykorú kísérője a fiúknak.

Az Erzsébet-táborok szóvivője, Szabó Eszter Judit azt mondta, nem tudja megerősíteni, hogy nem látta egyetlen felnőtt sem az esetet, de az ügyben belső vizsgálat indult, a részletekről pedig csak ennek lezárása után tudnak nyilatkozni.