A gyerek és a szakember is kevés az óvodákban

tudatos gyermektelenség, gyerekek, gyermektelenség, szülés, unokák, kisgyerekek
Gyakorlaton lévő óvodapedagógus Németországban
Vágólapra másolva!
A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra. A leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma. 
Vágólapra másolva!

Idén 3145-en jelentkeztek első helyen óvodapedagógusnak, ezzel 2016-ban ez volt a második legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment mögött.

A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra Forrás: AFP/John Macdougall

A demográfiai adatok szerint 2016-ban 70 ezerrel, 18 százalékkal kevesebb, 321 ezer óvodáskorú gyermek van Magyarországon 1990-hez képest. Az óvodapedagógusok közül 20 ezren távoztak ugyanebben az időszakban, az előző tanévre 31 484-en maradtak a munkakörben a statisztikai hivatal adatai szerint – írja a Népszabadság.

A nagy túljelentkezés és a demográfiai folyamatok ellenére szakemberhiány van a területen sok óvodai dolgozó és az őket képviselő szervezetek szerint. Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának vezetője úgy látja, hogy

a területi egyenlőtlenségek miatt rosszabb az óvodai helyzet egy-egy leszakadó régióban, a kisebb falvakban.

A szakma vészesen elöregedőben van, a friss diplomások pedig egyre gyakrabban próbálnak meg külföldön elhelyezkedni.