Húsz percen át tartotta a víz felett a fuldoklót egy sárvári rendőr

Vágólapra másolva!
A rendőrségre délután érkezett a bejelentés, hogy egy nő beleesett a Rábába. A sárvári rendőrök még idejében érkeztek, egyikük a folyóba ugrott, és az erős sodrás ellenére sikerült megmentenie a fuldoklót. Mintegy húsz percen át tartotta a víz felett, miközben egy folyóba esett fába kapaszkodott, végül társai megtalálták és kihúzták őket. 
Vágólapra másolva!

Papp Csaba rendőr törzszászlós volt az, aki az esőktől megáradt, így az átlagosnál magasabb vízállás és az erős sodrás ellenére a folyóba ugrott, és a sodrással szembeúszva megragadta az időnként már a vízbe alámerülő nőt – írta a történtekről a Police.hu.

A rendőr átkarolta az asszonyt, és

mintegy 150 méteres sodródás után egy folyóba dőlt fába sikerült megkapaszkodnia.

Közel húsz percig tartotta az asszonyt a parancsnok, mire két társa, valamint a katasztrófavédelem munkatársai rájuk találtak, és közös erővel kihúzták őket a vízből.

A mentőszolgálat munkatársai már a parton várták az asszonyt és rendőrt, aki mindössze egy kis hámsérüléssel megúszta a délutáni kalandot. A 62 éves sárvári nőt kórházba vitték.