Halálra gázolt egy férfit a vonat Gyömrőn

Vágólapra másolva!
Halálra gázolt egy 66 éves férfit a Brassóból a budapesti Keleti pályaudvar felé haladó nemzetközi gyorsvonat hétfő délelőtt Gyömrőn, a Szegfű utcai vasútállomáson – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Vágólapra másolva!

Vattayné Székely Noémi tájékoztatása szerint a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség. A gázolás miatt sem a vasúti, sem a közúti forgalomban nincs fennakadás – tette hozzá.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: egyelőre nem volt szükség a tűzoltók beavatkozására, az első jelentések szerint ugyanis a szerencsétlenül járt férfi nem került a szerelvény alá. Az utasokat mentesítő vonat viszi tovább.