Várhatóan szeptember 1-jén kezdi meg a kvótareferendummal kapcsolatos kampányát az MSZP - jelentette be Molnár Gyula, a szocialisták elnöke Nyíregyházán.
Országjáró körútjának nyírségi állomásán Molnár Gyula elmondta, a szocialisták továbbra is arra buzdítják a választókat és a híveiket, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.
"Szándékosan nem használjuk a bojkott szót; a népszavazás intézményét elfogadjuk, tudomásul vesszük, hogy ez a demokrácia egyik fontos eszköze" - mondta az MSZP elnöke.
Hozzátette: részt akarnak venni a voksolás ellenőrzésében, így a szavazatszámláló és a választási bizottságok munkájában is.