Ennyi ginával egy várost is ki lehetne ütni

Gina
15 liter került elő a veszélyes partidrogból
Vágólapra másolva!
Döbbenetes mennyiségű Ginát találtak a rendőrök: közel 15 liternyi kábító drog került elő egy igazoltatás, majd az azt követő házkutatás után Kispesten.
Vágólapra másolva!

Nagymennyiségű ginát kapcsoltak le a hétfőn Kispesten: a rendőrök észrevették, hogy három személy folyadékkal teli flakonokat pakol egyik kocsiból a másikba a Vas Gereben utcában, majd egyikük, egy nő elhajt a helyszínről.

Családi üzlet

Igazoltatták a helyszínen maradókat – egy 38 éves tiszafüredi férfit és 60 éves anyját. Átvizsgálták autójuk csomagterét, így derült ki, hogy a

család közel 15 liternyi ginát, kábító hatású randidrogot szállított Pestre,

ebből adtak el kispesti ismerősüknek.

15 liter került elő a veszélyes partidrogból Forrás: Police.hu

A nyomozók megtalálták a vásárlót és a nála a hiányzó, több mint kétliternyi ginát is. A 33 éves nő és élettársa emellett közel két gramm kokaint és gázriasztó fegyvereket tartott Kossuth Lajos utcai lakásukban – a rendőrség ezeket is lefoglalta.

A zaklatók kedvence

A gina, vagyis GHB erős partidrog. Kis mennyiségben eufóriát, túladagolás esetén viszont ájulást, emlékezetkiesést, halált is okozhat.

A szer használója sokszor magatehetetlenné, kábulttá válik – a ginát ezért is használják előszeretettel erőszaktevők, szexuális zaklatók, akik áldozatuk italába csepegtetik az enyhén sós ízű, színtelen folyadékot.

Egy várost is leszedálna

A szer veszélyessége kiszámíthatatlanságában rejlik: mindenkire másként hat, 3-4 cseppje feldobhatja, de napokra el is altathatja az embert. A kékpont.hu blog összefoglalója szerint 2 grammnál több belőle már tartós kábulatot, túladagolást idézhet elő. Ez alapján, a

Kispesten lefoglalt mennyiség több mint hétezer ember totális kiütésére lenne elég.

A drogot szállító családot és kispesti vevőjüket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, a kokaint tartó férfi ellen pedig kábítószer- birtoklás miatt indult eljárás. Előzetes letartóztatásba ugyanakkor csak a 38 éves tiszafüredi férfi került, a többiek szabadlábon védekezhetnek.