Nyugdíjasként dílerkedett, vádat emeltek ellene

Intim, A gyerek akkor hazudik, ha nem lehet őszinte..., joint, fű, marihuána, drog
Vágólapra másolva!
Kábítószer-kereskedelemből származó pénzből egészítette ki nyugdíját egy miskolci nő, és ebben a lánya is segítette. Mindkettőjük ellen vádat emelt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a 63 éves asszony és 26 éves lánya az elmúlt évben több hónapon át új pszichoaktív anyagnak minősülő illegális szerekkel kereskedett.

A számítógép kezeléséhez nem értő nyugdíjas vádlott lánya segítségét kérte abban, hogy az interneten keresztül rendelje meg az értékesítésre szánt anyagokat. A két nő legalább 340 gramm zöld színű növényi anyagot szerzett meg oly módon, hogy a lány az interneten megrendelte, az ellenértékét kiegyenlítette, majd a futárszolgálat - amelynek dolgozói a csomagok tartalmát nem ismerték - kézbesítette.

Az asszony csomagonként 500 forintért saját lakásán, naponta legalább négy alkalommal értékesített ilyen anyagot,

összességében legalább negyedmillió forintért,

utólag nem azonosítható embereknek.

A lebukásuk után tartott házkutatáskor az idős nő otthonában csaknem négyszáz gramm zöld színű növényi anyagot foglaltak le. A szakértői vizsgálat eredménye szerint a növényi anyagok olyan vegyületeket tartalmaztak, amelyek új pszichoaktív anyagnak minősülnek.