Rengeteg a drogdíler a taxishiénák között

2016.08.24. 18:05

150-200 kábítószer-kereskedő álcázhatja magát taxisnak - mondja a Taxis Szövetség elnöke. Azt imitálva ugyanis, hogy utasra várnak, nyugodtan árulhatnak kábítószert. Metál Zoltán azt is mondja, a tegnapi sofőrnek, aki a rendőrök elől menekült, még jogosítványa sem volt.

Nem hogy taxiengedélye, de még jogosítványa sem volt annak a taxisnak, aki - ahogy azt az Origó megírta -, miközben a rendőrök elől menekült, több autót is összetört  – így tudja az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Forrás: Origo

Metál Zoltán szerint elvileg az engedély kiadásának szigorú feltételei vannak, a valóságban azonban ez nem minden alkalommal van így. A taxit csak az engedély birtokosa vezetheti, illetve, ha erre a vállalkozása lehetőséget ad, akkor alkalmazhat sofőrt, de csak bejelentve. Csakhogy azokban az esetekben, amikor kiderül, hogy szabálytalanságot követett el egy taxis, sokszor az is kiderül, hogy nemcsak nincs bejelentve az adott cégbe, de azzal semmilyen jogviszonyban nem áll.

 

Aki csal, duplán csal


Ahogy mondja, így volt ez annál a taxisnál, aki 25 ezer forintot kért egy néhány ezer forintos útért egy ír férfitól, majd amikor az nem akart fizetni, megütötte. Ahogy annál a sofőrnél is, aki a Sziget Fesztiválon a jogszabály szerint megszabott 450 forint helyett 1280 forintról indította az órát.  Pedig mindkét esetben óriási volt a rendőri jelenlét, ők azonban nem ezt ellenőrizték.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ellenőrzött a BKK is. Ők több szabálytalanságot is észrevettek, azt azonban nem érti Metál Zoltán, hogy több esetben miért nem vették le a szabálytalanul dolgozó sofőrök rendszámát, noha ezt kellett volna tenni. Egyébként még a rendszámlevételnél is van szigorúbb szankció, első körben fél, aztán három évre is el lehet kobozni egy taxit.

A taxisok egy része díler lehet

Metál a tegnapi eset kapcsán azt is mondja, hogy Budapesten sok bűnöző bújik egy taxiszolgáltatás mögé, amellyel szerinte bármilyen bűncselekmény elkövethető, feltűnés nélkül állhat meg bármikor a sofőr, azt színlelve, hogy utasra vár, miközben, mondjuk kábítószert árul.
Ezt a szervezet elnöke szerint Budapesten 150-200 taxis csinálhatja. Ezzel, a túlszámlázással, és adott esetben agresszív viselkedéssel pedig, ahogy mondja, nemcsak Budapest, hanem a többi taxis rossz hírnevét keltik.