Veszélyben a fővárosi planetárium

Vágólapra másolva!
Tetemes összegbe kerülhet a hétfői beázás miatt bezárt planetárium felújítása, egyelőre nem tudni, mi lesz az épület sorsa - erről a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Planetáriumának műszaki referense beszélt a Magyar Időknek.
Vágólapra másolva!

Szmutku Antal azt is mondta, zajlik a kárfelmérés, és csak azután tudják megmondani, mennyit kellene költeni a létesítmény felújítására - közölte a Magyar Idők.

Elmondta, hogy beázott a főbejárat szélfogója,

ömlött az eső a mennyezetből, közvetlen balesetveszély állt fenn, valamint szerkezetileg is sérülhetett az épület.

Több helyen beázott a körfolyosó, a ruhatár, valamint a raktárhelyiségek és egyes vitrinek is jelentős károkat szenvedtek.

Egyelőre bizonytalan, hogy fogadhatnak-e még egyáltalán látogatókat, és ha igen, mikor - jegyezte meg a műszaki referens.