Halálra szúrta idős lakótársát egy nő Derecskén

Vágólapra másolva!
Összeveszett a 73 éves asszonnyal, aztán késsel szúrta halálra haragosát a derecskei nő,, hamarosan vádat emelnek ellene.
Vágólapra másolva!

Halálos késelés történt május 17-én este a Hajdú- Bihar megyei Derecskén: egy helyi nő összeszólalkozott lakótársával, egy 73 éves asszonnyal, a vita azonban eldurvult,

a fiatalabb nő pedig kést döfött a sértettbe.

Az idős áldozat olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított ugyan értesítette a helyi orvosi ügyeletet, ők pedig a mentőket – de az asszonyt a kiérkező mentőápolók sem tudták újjáéleszteni.

Értesítették viszont a rendőrséget, amikor az idős asszony testén felfedezték a szúrt sebet.

A 31 éves nőt elfogták, kihallgatásán pedig beismerő vallomást tett. A halált okozó testi sértéssel gyanúsított lakótárs ügyében a megyei rendőr-főkapitányság folytatott eljárást – a nyomozást azonban a napokban lezárták, és vádemelési javaslatot tettek az illetékes ügyészségnek.