Enyhítettek a fagyállós gazda büntetésén

Vágólapra másolva!
Jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a férfinak a büntetését, akit korábban első fokon hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába.
Vágólapra másolva!

Az érdemben nem vitatott tényállás szerint a vácszentlászlói, kertészmérnök végzettségű őstermelő 2013 őszén azt tapasztalta, hogy udvaráról eltűntek tárgyak - horgászbot, létra, kerti csap -, majd a pincéjében lévő meggybort kezdték el dézsmálni ismeretlenek.

A férfi nem a rendőrséghez fordult, hanem úgy döntött, hogy maga intézi el az ügyet. Két liter fagyállót öntött 12 liter borba, mert

úgy gondolta, hogy aki ellopja és iszik belőle, kórházba kerül és ezzel lelepleződik.

2013 október végén megismétlődött a lopás, a tolvaj ivott a borból és másoknak is adott belőle. A tolvaj rosszul lett, de mivel környezete úgy gondolta, hogy csupán részeg, mire kórházba került, már nem lehetett rajta segíteni,

néhány nap múlva belehalt a mérgezésbe.

Rajta kívül még két embernél alakult ki nyolc napon belül gyógyuló mérgezés a fagyálló miatt, két másiknak viszont, aki szintén ivott a mérgezett borból, nem lett semmi baja.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat, majd az elsőfokú eljárás végén már halált okozó testi sértés miatt kérte megbüntetni a vádlottat. Az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék viszont tavaly novemberben az ezeknél sokkal súlyosabban büntetendő emberölésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, és hét év letöltendő börtönre ítélte.

Az ügyészség szokatlan módon a vádlott javára, büntetése enyhítése érdekében fellebbezett

az elsőfokú ítélet ellen. Csütörtökön a táblabíróság másodfokú nyilvános ülésén a védelem a büntetés lényeges enyhítését kérte, és a fellebbviteli főügyész is - bár egyetértett az elsőfokú minősítéssel - látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.

A tábla jogerős ítélete az első fokon eljáró ügyész álláspontjához hasonlóan a jóval enyhében büntetendő halált okozó testi sértésnek minősítette a történteket.

A szóbeli indoklás szerint

a férfinak tudnia kellett ugyan, hogy a fagyálló halált is okozhat,

ám az ilyen mérgezések jelentős része még akkor sem végződik halállal, ha tiszta fagyálló jut a szervezetbe, a vádlott pedig jelentősen hígította is a mérget. Azt mondta, hogy csak kórházba akarta juttatni a tolvajt. Ráadásul abban se lehetett bizonyos, hogy még visszatér a betörő.

A bíró elmondta, hogy a fagyálló akkor válik veszélyessé, amikor a szervezet elkezdi lebontani. Például az alkohol késlelteti, semlegesíti a hatását, a gyors orvosi beavatkozás pedig életet menthet. A sértett

környezete azonban nem tudta, hogy mitől van a rosszullét, azt hitték, a férfi csupán részeg,

mire pedig orvost hívtak hozzá, már nem lehetett segíteni rajta.

A bíró ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az esetet nem lehet megelőző jogos védelmi helyzetnek tekinteni, mert a vagyontárgyak védelmére nem szabad halálos eszközt alkalmazni.
Olyan bűncselekmény történt, amelynek helyes minősítése halált okozó testi sértés, ahol a szándék legfeljebb az életveszély okozására terjedt ki, és ennek a büntetési tétele 2-8 év szabadságvesztés - jelezte a bíró. Az enyhítő körülmények - például a sértetti közrehatás, a büntetlen előélet - miatt, az enyhítő szakasz alkalmazásával ugyanakkor csupán másfél év, három évre felfüggesztett börtönt szabott ki a tábla, és

a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítésben is részesítette.

Az ítélethirdetés végén a tárgyalóteremben az elhunyt sértett apja ütésre emelt kézzel kiabált az elítélt férfivel, ismételgette, hogy nem bántja, de tudja, hol lakik, majd

a kamerák felé azt ordította: "Igyanak fagyállót!".

Egy másik, szintén a sértetti körhöz tartozó asszony az elítélthez fordulva elkeseredetten annyit mondott: "nem kellett volna meghalnia". Mire az elítélt azt ismételgette: "bocsánatot kérek".

A bíróság folyosóján az elítélt férfi azt mondta: fél, de anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy elköltözzön lakóhelyéről. Hozzátette: személyesen nem kért bocsánatot az áldozat családjától, mert az csak trágárságba torkollott volna. A történtek óta lelkiismeret-furdalása van; rossz, hogy meghalt valaki, de ha nem törnek be, mindez nem történt volna meg.

Utólag úgy gondolja, hogy nem volt jogos, amit tett, de akkor teljesen tehetetlennek érezte magát

- fogalmazott.