MSZP: A Fidesz átverte az embereket

Molnár Gyula
Budapest, 2016. szeptember 3. Molnár Gyula, az Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke felszólal a párt országos választmányának évad- és kampánynyitó rendezvényén a Dürer Rendezvényházban 2016. szeptember 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Molnár Gyula MSZP-elnök "látszatországról", Hiller István választmányi elnök pedig az Orbán-kormány leváltásáról beszélt a szocialisták évad- és kampánynyitó választmányi ülésén. Az elnök szerint ez a kormány csak elvenni tudott az emberektől: "vitte a demokráciát, a pénzüket, és ha hagyják, viszi a jövőjüket is."
Vágólapra másolva!

Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket. Molnár Gyula pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén arról beszélt, hogy

és a kormány csak elvenni tudott az emberektől: "vitte a demokráciát, a pénzüket, és ha hagyják, viszi a jövőjüket is".

Molnár Gyula a párt országos választmányának évad- és kampánynyitó rendezvényén Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az MSZP a változást akarók pártjává fog válni - mondta az elnök, aki szerint

az MSZP nem támogat betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít.

Az Együtt, a PM és a DK ugyanazt mondja e kérdésben, és együttműködik a kampányban az MSZP-vel. Ha ezek a pártok úgy akarják, együtt fognak működni az Orbán-rendszer leváltásában is - mondta.

Molnár Gyula és Hiller István Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hiller István választmányi elnök az MSZP stratégiaalkotó központjaként határozta meg a testületet, amely ismét a párt parlamentje lesz. Azt mondta,

az MSZP célja az Orbán-kormány leváltása.

Ez többet jelent azonban szerinte annál, hogy "az ő minisztereik helyett a mi minisztereink üljenek" a kormányban. Nem elég csak bírálni, választási alternatívát kell kínálni - közölte.