BKK szerint nincs akadálya a hazai metrópótló buszok használatának

buszgyártás, magyar buszgyártás, Ikarus
Vágólapra másolva!
A Budapesti Közlekedési Központ szerint a metrópótlásnál nincs akadálya a hazai gyártású buszok forgalomba állításának, a szolgáltatásvásárlásra kiírt közbeszerzési eljárás semmilyen módon nem korlátozza, hogy a nyertes szolgáltató hazai busszal lássa el a szolgáltatást. A BKK Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott hétfői interjújára reagált.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály az interjúban bírálta a Budapesti Közlekedési Központnál előkészítés alatt álló szolgáltatói tendert, amelyben szerinte nem jelennek meg magyar ipar szempontjai. Azt mondta,hogy "a BKK egyetlen olyan felvetést sem fogadott el, amely lehetővé tenné a hazai gyártású buszok szolgáltatásba állítását".

Több magyar buszt akar látni Budapesten a minisztérium Forrás: BKK/David Nyitrai

A miniszter szerint Tarlós István és a főváros vezetése elkötelezett a nemzeti buszgyártás megerősítése mellett, de sajnos az akaratukat még nem tudták érvényesíteni a BKK-nál. A BKK eddig sem a műszaki, sem az időbeli feltételeket nem volt hajlandó módosítani - hangsúlyozta Varga Mihály.

Nem járművet, szolgáltatást vennének

A BKK közleményében kiemelték: fontos és tisztázandó körülmény, hogy a BKK által az M3-as metróvonal felújításához kiírt eljárás nem jármű-, hanem szolgáltatás-beszerzésre vonatkozik, ezért a

metrópótláshoz igénybe venni kívánt jármű kiválasztása a leendő szolgáltató feladata.

A BKK csak keretjellegű műszaki előírásokat határoz meg, így

konkrét gyártóra, típusra vagy hazai előállítású járműre történő korlátozásra vagy szűkítésre versenyjogi és közbeszerzési okokból az ajánlatkérő BKK-nak nincs módja és lehetősége.

A BKK által meghatározott műszaki paraméterek teljes mértékben biztosítják azt, hogy hazai gyártású járművel is pályázni lehessen a szolgáltatás ellátására. A járművek szállítására rendelkezésre álló határidő az eljárásban részt vevő ajánlattevők javaslatainak megfelelően módosítható, tehát a hazai buszgyártók bekapcsolódásának a szállítási határidő sem lehet korlátja.

Majd a tárgyalási szakaszban

Kiemelték: a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által felvetett szempontokat a tárcával egyeztetve a tárgyalási szakaszban célszerű érvényesíteni. Kitértek arra: ezekről az információkról a BKK munkatársai tájékoztatták a Nemzetgazdasági Minisztérium által a szolgáltatás-beszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárásba delegált bírálóbizottsági tagot, illetve szakértőt is.

Ezzel együtt a BKK munkatársai - a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás szabályai által előírt keretek között - továbbra is rendelkezésre állnak a szakmai egyeztetésekre, illetve konzultációkra - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.