Palkovics László oktatási államtitkár szerint változtatni kell a magyar oktatás rendszerén. A világ gyorsan változik, azt az iskoláknak követniük kell. A szükséges változtatásokról a kormány már konzultált pedagógusokkal és oktatási szakértőkkel.

Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét, és az elmúlt kilenc hónapban pedagógusokkal, oktatási szakemberekkel felmérték, mit kell megváltoztatni, hogyan akarják működtetni az iskolákat a következő időszakban, mit vár el a közösség az iskolarendszertől - mondta Palkovics László oktatási államtitkár szeptember 6-án, kedden Balassagyarmaton.

Változik a világ 

Palkovics László a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületének avatóünnepségén azt mondta: nagyon gyorsan változó környezethez kell alkalmazkodni a tanítással. Példaként említette, hogy mostanra már van olyan iskola, ahol mindenkinek okostelefonja van az első osztályban.

Meg kell szerettetni a tanulást 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elvárásként azt fogalmazta meg: a diákokkal meg kell szerettetni a tanulást, és el kell érni, hogy tudják alkalmazni az ismereteket a változó világban is.

A világ rendje

Palkovics László a váci katolikus egyházmegye által fenntartott iskolában kitért arra, hogy a második világháború előtt Magyarországon az iskolák kétharmada egyházi fenntartású volt, majd 1950-re ezek száma 12-re csökkent. A rendszerváltozás óta ez a szám növekszik, jelenleg több mint 700 egyházi fenntartású iskola van Magyarországon, a legnagyobb iskolafenntartó a katolikus egyház, amely 286 intézményt működtet. A világ rendje elkezd kiegyenlítődni, és ez jól nagyon van így - fogalmazott az oktatási államtitkár.