Fél Budapestet lezárják a hétvégén

Vágólapra másolva!
Nem lesz egyszerű az autósoknak a hétvégén Budapesten közlekedni, egy futóverseny miatt ugyanis több helyen lesznek lezárások.
Vágólapra másolva!

Hét fővárosi kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezetnek be a Wizz Air Budapest Félmaraton futóverseny miatt a hétvégén. Vasárnap lezárják egyebek mellett a Lánchidat és a Szabadság hidat is – írta a police.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint

rengeteg útvonalat lezárnak, valamint sok helyen tilos lesz megállni.

A változások a főváros I., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében lépnek életbe. Érintik egyebek mellett

  • az Olof Palme sétány,
  • a Városligeti körút,
  • a Kós Károly sétány,
  • a Bajcsy-Zsilinszky út,
  • az Attila út,
  • a József Attila utca,
  • a Pázmány Péter sétány,
  • a Műegyetem rakpart,
  • valamint a Szent Gellért tér környékének közlekedését is.

Vasárnap időszakosan, a futók elhaladásának idejére lezárják a többi között a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, az Andrássy utat, a Hősök tere és a Széchenyi István tér bizonyos részeit, a Nyugati téri felüljárót, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszát.