Szijjártó: Csak azokat fogadjuk vissza, akik Magyarországnál érték el az EU-t

Szijjártó Péter magyar , Nikosz Kociasz görög , Ivica Dacic szerb és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter, valamint Volkan Bozkir, Törökország uniós ügyekért felelős minisztere az Országházban
Vágólapra másolva!
Magyarország csak azokat a bevándorlókat fogadja vissza, akik az országnál léptek először az Európai Unió területére – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter kijelentésére reagált, amely szerint Ausztria bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogadja vissza azokat a menedékkérőket, akiknek az uniós jog szerint ott kell menekültstátuszt kérniük, ahol először az Európai Unió területére léptek.

A külgazdasági és külügyminiszter közleményében kijelentette, „a magyar álláspont egyértelmű és változatlan,

Rámutatott, a közel-keleti vagy afrikai illegális bevándorlók „nyilvánvalóan” más országoknál léptek az unió területére, az pedig, hogy a bevándorlókat ezekben az országokban nem regisztrálták, nem jelent kifogást.

– fogalmazott.

Kiemelte, Magyarország betartja az európai szabályokat, megvédi a határokat, és regisztrálja a bevándorlókat.

Szijjártó Péter Fotó: Bielik István - Origo

Az, hogy jelenleg csökken az Ausztriába érkező illegális bevándorlók száma, a szigorított magyar határvédelemnek köszönhető – tette hozzá.

– írta Szijjártó Péter.

Az Európai Bizottság nem kommentálja az Ausztria és Magyarország között kialakult, migránsok visszaküldéséről szóló vitát, de


- közölte Natasha Bertaud bizottsági szóvivő újságírói kérdésre válaszolva szerdán Brüsszelben.