Vádat emeltek a migránsokat rugdosó operatőr ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek a migránsokat támadó operatőr ellen, aki tavaly szeptemberben többeket megrúgott, egy gyerekével menekülő apát pedig megpróbált kigáncsolni. A világszerte hírhedtté váló László Petrának most garázdaság miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt szerdán a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az N1TV korábbi operatőre, László Petra ellen, aki tavaly szeptember 8-án migránsokat támadott meg Röszkén.

Elegük lett, kitörtek

A vádlott a Röszke 1 gyűjtőpontnál forgatott az ott kialakult krízishelyzetről. A réten kijelölt helyszínre 1300 migránst tereltek, a napok óta várakozó tömeg pedig egyre türelmetlenné vált.

Az operatőr éppen a készenléti rendőrök sorfala mögött filmezett, amikor délután egy óra körül

400 migráns áttörte a rendőri láncot, és futva indult Szeged irányába.

Rúgta, de nem tudta?

Az operatőr a kitörés idején is a helyszínen maradt, a mellette elrohanókat pedig rugdosni kezdte – szerinte tudtán és akaratán kívül.

Egy fiatal férfit jobb lábbal, talppal lábszáron rúgott, majd térden rúgott egy arra tartó lányt is.

A jelenetet az Index stábja rögzítette.

Ezután egy, a karjában gyerekével szaladó férfi felé rúgott, de őt nem találta el: az apa – egy azóta Németországban dolgozó szír fociedző – mégis elesett, mert megpróbálták visszarántani.

Az esetről felvételt készített a német RTL operatőre is, az anyag alapján pedig úgy tűnhetett, László Petra gáncsolta ki az apát is.

Az eset után az operatőrt méltatlan viselkedése miatt napokon belül elbocsátotta a Nemzeti 1 Televízió. A vádlott állítása szerint pedig olyan virtuális lincselés indult ellene, ami miatt el kellett hagynia Magyarországot is.

Nem rasszista támadás

A nyomozó ügyészség most garázdasággal vádolja az asszonyt, vádiratukban viszont hangsúlyozzák azt is, hogy tettével nem okozhatott volna súlyos sérülést, és nincs arra vonatkozó adat arra sem, hogy a sértettek származása, migráns volta miatt vált erőszakossá.