Balog: Kifizetődik az áldozatvállalás

2016. 08. 29. Balog Zoltán Díjátadó Díszterem Eredményhirdetés Kihirdették Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumkert-ötletpályázat Pályázat
Vágólapra másolva!
Az a cél, hogy amikor Magyarország erősödik és emelkedik, mindenki azt érezze, hogy ebből ő személyesen is profitál - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban a béremelésekkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán a lapnak úgy fogalmazott, hogy az elmúlt években mindenkitől komoly áldozatvállalásra volt szükség, de ez nem volt hiábavaló. "Ennek köszönhető, hogy hozzátehetünk például nettó 100, majd pedig 150 ezer forintot az orvosok havi béréhez, és a pedagógusok, egyetemi tanárok javadalmazásában is jelentős növekedést értünk el" - mondta, kiemelve, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának hatáskörébe tartozó szférákban több mint háromszázezer embernek emelték a bérét.

Ösztönzők

A magyar szakemberek kivándorlásáról szólva a kormány feladatának nevezte, hogy megteremtse a maradás feltételeit, illetve hazatérésre ösztönözze a fiatalokat. Az ösztönzők közül a családtámogatási rendszert, azon belül is a csok-ot emelte ki. "Az unióban a legjobbak vagyunk a családtámogatás terén" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy

a bérek fokozatos emelésére is törekszik a kabinet.

Középpontban a referendum

A miniszter a hétvégi kötcsei polgári piknikről szólva kiemelte: az összejövetel központi témája a kvótareferendum lesz. "A népszavazás most mindent visz. Addig mindannyiunk szeme előtt az a cél lebeg, hogy október 2-án egy sikeres népszavazáson legyünk túl."

Balog Zoltán Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Üldözött keresztények

A keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság tevékenységéről szólva elmondta, hogy meghirdetnek egy ösztöndíjprogramot, amelynek keretében keresztény fiatalokat hívnak meg azokból az országokból, ahol üldözik őket.

Első körben körülbelül 250 embert tudnánk fogadni

- tette hozzá.
Kiemelte a helyben nyújtott segítség fontosságát is. Példaként említette, hogy a kormány 120 millió forintot, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedig további 80 milliót fordít arra, hogy Erbílben építsenek egy iskolát. "Az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül szociális intézményt építünk, orvosi ellátást biztosítunk a menekülttáborokban 3 millió euró értékben, ezeket az akciókat és a továbbiakat koordinálja majd a helyettes államtitkárság" - mondta a tárcavezető.