Kubatov: Nagyon hangos és demokratikus üzenet küldhetünk Brüsszelnek

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője nyílt levélben buzdítja parlamenti frakcióvezető-társait, hogy mondjanak "határozott nemet" az október 2-i kvótareferendumon, és erre biztassák támogatóikat is. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója pedig Oroszlányban beszélt arról, hogy szerinte a  népszavazás résztvevői "nagyon hangos és nagyon demokratikus" üzenet küldhetnek Brüsszelnek október 2-án.
Vágólapra másolva!

Kubatov Gábor azt mondta, hogy a kvótareferendum a következő évtized egyik legfontosabb kérdéséről szól. Úgy fogalmazott,

"Azt is kell, hogy tudják, a szívünk nincsen kőből, még hogyha ilyen kemény srácoknak is nézünk ki. Ezek az emberek, akik Európába jöttek, szegény sorsú térségekből érkeztek" - tette hozzá a pártigazgató, aki szerint a migránsok bedőltek a brüsszeli bürokratáknak, és "jól értették, amikor Brüsszelből vagy Berlinből meghívták őket".
Azt a véleményünket se rejtsük véka alá, hogy

illetve itt toboroztak társakat a terrorcselekményekhez - mondta Kubatov.

Kósa Lajos közben az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben fordul parlamenti frakcióvezető-társaihoz, kérve tőlük, hogy buzdítsák az embereket részvételre az október 2-ai kvótareferendumon, valamint arra, hogy ott szavazzanak nemmel. Azt írta, a népszavazás tétje, hogy megengedik-e a magyar választópolgárok Brüsszelnek, hogy "elvonják tőlünk azt a jogot, hogy mi magunk dönthessünk arról, kiket engedünk letelepedni az országunkban".
Mint írta, ez nemzeti ügy.

veszélybe kerül a mindennapok biztonsága, kultúránk, hagyományaink, értékeink, mindaz, ami Európát és Magyarországot jelenti számunkra" - áll a levélben.