1000 MNB-ösztöndíj egyetemistáknak

A felsőoktatás, amint megtöri a csendet család egyetem
Vágólapra másolva!
Bővülnek az egyetemi oktatási programok az MNB támogatásával: új együttműködés az ELTE, BGE, Széchenyi István Egyetem és Miskolci Egyetemmel.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a Budapesti Corvinus Egyetemen a Magyar Nemzeti Bank oktatási tevékenysége, köszönhetően az intézménnyel való remek együttműködésnek és a jelentős érdeklődésnek – mondta az Origónak Dubéczi Zoltán, az MNB oktatási igazgatója. Míg tavaly 200 millió forinttal támogatta az MNB az egyetem oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységét, addig erre

az idei évben már 225 millió forint fog jutni.

Létrejött a Corvinuson az úgynevezett MNB-tanszék, ahol többek között lesz jegybanki elemző specializáció, de indul nemzetközi gazdasági és pénzügyi intézményekkel foglalkozó tantárgy is.

Több mint 100 hallgatón segítenek

Neves előadókat hívnak meg ebben a félévben is, mint például Athanasios Orphanides, korábbi ciprusi jegybankelnök, az MIT SLoan School of Management pro-fesszora, André Sapir belga közgazdász, a Solvay Brussels School of Economics and Ma-nagement professzora, vagy Lord Meghnad Desai, az OMFIF (Official Monetary and Financial Institutions Forum) Advisory Board elnöke. A Corvinus Egyetem társadalomtudományi karát is támogatja az MNB, itt a regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzési szakon 61 hallgató kezdte meg a tanulmányait – mondta Dubéczi Zoltán. Folytatódik az MNB ösztöndíjprogram is, így a Budapesti Corvinus Egyetemen több mint 100 hallgató részesülhet majd támogatásban, aminek segítségével önköltséges hallgatók is tudják finanszírozni tanulmányaikat.

Budapesti Corvinus Egyetemmel megvalósuló együttműködés mellett, tovább folytatódik a Pécsi Tudományegyetemen a geopolitikai doktori program, ahol immár a második évfolyammal kiegészülve, 93 hallgató végezheti a tanulmányait. A program vendége lesz az őszi félévben többek között Dr. David Criekemans, a GIGS (Geneva Institute of Geopolitical Studies) svájci geopolitikai intézet tagja.

Új programok

A már létező együttműködések mellett, új programok is indulnak a 2016/2017. tanévben – mondta Dubéczi Zoltán. Győrben, a Széchenyi István Egyetemmel közösen

indul egy angol nyelvű doktori program menedzsment és transzdiszciplináris specializációkkal,

ahol olyan nemzetközi oktatók is vezetnek majd kurzusokat, mint Krishna Dhir, a University of Hawaii professzora, vagy Markku Kuula, a Helsinki School of Economics oktatója. Az oktatás Győrben és Budapesten vegyesen zajlik majd, mintegy 20 hallgatóval. A Magyarországon újszerű angol nyelvű program a hónap második felében indul majd – mondta az oktatási igazgató.

A Miskolci Egyetemmel szeptember 19-én ír alá együttműködési megállapodást az MNB, amelynek középpontjában a közgazdászképzés támogatása áll, az Egyetem hallgatóinak meghirdetett ösztöndíjprogram 39 hallgató számára nyújt támogatást. Ebben a hónapban indul továbbá, a Keleti Üzleti Akadémia a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Az Akadémia megvalósítására az Egyetem 120 millió forintos támogatást kap az első tanévben. A fő cél, hogy kelet-ázsiai nyelveket ismerő és az ottani üzleti kultúrát átlátó szakembereket képezzenek – mondta Dubéczi Zoltán.

A legkiválóbbak

Szintén újdonság, hogy az ELTE-vel közösen a tervek szerint egy modern szemléletű tehetséggondozó-program is indul, legkésőbb 2017. január elején.

A cél, hogy a legkiválóbb hallgatókat bevonják

a programba, akik a későbbiekben Magyarországon hasznosí-tanák ismereteiket és tehetségüket. A tervezett tehetséggondozó-program mellett, a tiszaroffi ösztöndíjprogram is folytatódik. Míg tavaly 45, most 50 főt szeretnének támo-gatni. Ez a támogatás nem egyetemspecifikus, a programban részt vevő hallgatók különböző egyetemek alap- és mesterképzési szakjaira járnak.

Az oktatási igazgató szólt arról is, hogy idén 70 éves a forint, ebből az alkalomból au-gusztus 1-jén kiállítás nyílt a Corvinus Egyetem épületében, ami olyan népszerűségnek örvendett, hogy egyetemi vándorkiállítást szerveznek a tárlatból. Több egyetemen megjelenik majd a bemutató, így Miskolcon, Egerben, Debrecenben, Kecskeméten és Győrben is. Az igazgató arról is beszélt, hogy az említett oktatási programok egy éve indultak, így az eredményességüket és hosszú távon gyakorolt pozitív hatásukat a hazai felsőoktatás minőségére és a gazdaság versenyképességének növelésére még korai értékelni, de már most terveznek egy alumni programot, valamint folyamatosan figyelemmel kísérik a hallgatói visszajelzéseket, elhelyezkedési adatokat.

30 ezer forint

Dubéczi elmondta, hogy az új MNB kiválósági ösztöndíjprogram

közel 160 millió forintos költségvetéssel működik,

így 27 egyetem és főiskola több mint 500, az MNB tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi alap- és mesterképzési szakos hallgatóját támogatja havi 30 000 Ft-os ösztöndíjjal. Összességében így a 2016/2017-es tanévben már közel 1000 egyetemista tanulhat hazánkban az MNB által biztosított ösztöndíjak támogatásával.