Felmentették, pénteken szabadul Tasnádi Péter

2016.09.14. 14:13

Jogerősen is felmentette a vesztegetés vádja alól Tasnádi Pétert a Fővárosi Ítélőtábla. A vállalkozót pénteken hajnalban engedhetik szabadon. 

Tasnádi Pétert vesztegetéssel, volt ügyvédjét befolyással üzérkedéssel vádolta meg az ügyészség. A kilenc éve húzódó perben az ügyészség szerint Tasnádi Péter 2006-ban hárommillió forintot adott egy orvos szakértőnek azért, hogy egy ellene folyó másik eljárásban számára kedvező szakvéleményt adjon. Az ügyben fél évtizeddel később emeltek vádat, majd az elsőfokú bíróság felmentette Tasnádi Pétert és két vádlott-társát, az orvos szakértőt és egy ügyvédet, aki a vád szerint a vesztegetési pénz egy részét átadta. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azonban 2014-ben Tasnádi Péter és az ügyvéd vonatkozásában hatályon kívül helyezte a nem jogerős ítéletet és új eljárást rendelt el. Akkor csak az orvos szakértő felmentése emelkedett jogerőre. Ezután egy másik elsőfokú bíróság mentette fel Tasnádit és az ügyvédet, fellebbezések folytán azonban ismét másodfokra került az ügy.
Szerdán a megismételt másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtáblán az ügyész néhány mondatos perbeszédében másodszor is hatályon kívül helyezést, az elsőfokú eljárás harmadszori lefolytatását kérte.
A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket. Tasnádi Péter az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta. Szerint erre az ügyre csak azért volt szükség, hogy egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltése során semmilyen kedvezményben ne részesülhessen. Mint mondta, abból a büntetéséből két nap múlva szabadul.
A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében kisebb pontosításokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet.

Tasnádi Péter az ítélethirdetés utánForrás: MTI/Mohai Balázs

Tasnádi Péter ellen korábban többször indult büntetőeljárás súlyos bűncselekmények miatt és többször el is ítélték, de előfordult már az is, hogy felmentették a vádak alól.
A vesztegetési ügy lezártával Tasnádi még járhat a bíróságra, ugyanis van még egy polgári peres ügye is, ami 13 éve húzódik.

Tasnádi kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte az elmúlt tizenhat évet.