Az ólajtót is elvitték a rimóci betörők

ajtó
Amit tudtak, lefeszítettek és vittek a rimóci tolvajok
Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag minden vittek, ami találtak a rimóci tolvajok, még a disznóól lengőajtója is értékes zsákmánynak tűnt a szemükben.
Vágólapra másolva!

Félig lebontották egy rimóci családi ház melléképületét a betörők, szeptember 14-i elfogásukig egy héten át jártak vissza a mozdítható zsákmányért.

A 22 éves gyanúsított és 14 éves társa hullámpalát, deszkát szerelt le a romos melléképületről, a pántok lefeszítésével leakasztották a beltéri ajtót, de elvitték a disznóól ajtaját is.

Amit tudtak, lefeszítettek és vittek a rimóci tolvajok Forrás: Police.hu

A szécsényi rendőrök aztán mindkettejüket elfogták, a nagykorú gyanúsított lakásán tartott házkutatáson pedig megtalálták és lefoglalták az ellopott tárgyak nagy részét is. A páros mindkét tagját kihallgatták, lopás miatt indult ellenük eljárás.