Egyre több az agresszív taxis

taxi, autós üldözés, Budapest
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban több esetben támadtak taxisok utasaikra, de olyan is volt, hogy becsaptak, vagy legalábbis be akarták csapni azt, aki beült hozzájuk. Valamivel több, mint egy éve pedig egy sofőrt egy évre ítéltek, mert annak ellenére, hogy tudta, hogy bűncselekményt követ el, migránsokat szállított.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo egy szemtanú elmondása alapján elsőként beszámolt, néhány napja legalább három taxis ütött-vert egy földön fekvő férfit. A brutális verést 20 kollégájuk nézte végig, majd mire a rendőrök megérkeztek, eltűntek.

Taxisok blokkolják az Erzsébet híd 2 sávját 2016. május 17-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

A verés után a rendőrök 21 taxisofőrt hallgattak ki, és 22-t gyanúsítottak meg önbíráskodással. Hogy miért csak azzal, egyelőre nem lehet tudni.

Borbély Zoltán ügyvéd azt mondja,

ha csak ebben találják bűnösnek őket, akkor is akár öt évre is börtönbe kerülhetnek,

az önbíráskodás ugyanis – ahogy mondja – nem tartozik az enyhébb bűncselekmények közé.

Borbély Zoltán szerint a keresett emberek száma még tovább nőhet, ugyanis azok is bűncselekményt követhettek el, akik végignézték, ahogy a földön fekvő férfit megverik.

Ami biztos, a rendőrség adatai szerint az amerikai pár egy diszkóban járt, mielőtt taxiba ültek. Úgy tudjuk, a Kazinczy utcában buliztak, ahol egyébként rendszeresen megfordulnak taxishiénák. A vita azután indulhatott, hogy a turisták észrevették, hogy a taxióra túlpörög. A támadás szemtanújának később azt mondták, hogy

Ekkor szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg, és az István utcában kiugrottak a járműből, anélkül, hogy fizettek volna.

Nem sokkal később egy újabb kocsit intettek le, de a taxis nem értette, hova is szeretnének menni, ezért inkább odaadta mobilját a fiatal nőnek, írja be ő az úti célt. A lány a térképes applikációt látva rájött, hogy már csak pár utcára járnak a szállásuktól. Szólt a taxisnak, hogy álljon meg, majd meggondolatlanul, a kölcsönkapott mobillal a kezében kiszállt az autóból.

A sofőr viszont azt hitte, a nő el akarja lopni a mobilját, és

megmarkolta a csuklóját, hogy visszatartsa, a lány barátja ekkor a taxis kezére csapott,

hogy kiszabadítsa párját. Ezután pánikszerűen menekülni kezdtek, miközben a telefon náluk maradt, és beugrottak egy újabb taxiba, szám szerint a harmadikba.

A vészjelzésre érkező taxisok néhány utcával odébb megállásra kényszerítették a menekülők autóját – ekkor verték meg mindkettőjüket, gázspray-vel lefújták, függetlenül attól, hogy az amerikai férfi azonnal visszaadta tulajdonosának az elvett telefont.

Úgy tudjuk a lincselésszerű erőszakban részt vett az a sofőr is, akit a turisták először hagytak ott, a manipulált óra miatt.

Az is kérdés, hogy az újabb taxiba ülő párt hogyan állították meg – mondja az ügyvéd.

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy megállásra kényszerítették őket, de ez történhetett úgy is – mondja –, hogy baleset is történhetett volna, ami közlekedési bűncselekményt is felvethet.

Az ügyvéd szerint akár a házaspár ellen is indulhat eljárás. Az önbíráskodásnak azonban pont az a lényege, hogy jogos vagyoni igénnyel sem lehet ilyet tenni – teszi hozzá.

Azt is mondja, az ellen a taxis ellen is eljárás indulhat, akinek először ültek be az autójába, ha bebizonyosodik, hogy jóval többet akart elvenni a pártól, mint amennyi járt volna neki. Ellene csalás miatt indulhat eljárás.

Több eljárás is folyik taxisok ellen

Augusztus elején a Sziget fesztiválról hazainduló

ír turistát ütött meg egy taxis,

mert az utas soknak találta a 25 ezer forintos árat, amit kért tőle, a távolság ugyanis mindössze néhány kilométer volt.

Az üggyel kapcsolatban a rendőröktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a nyomozás folyamatban van.

Azt a taxist is önbíráskodással gyanúsítják.

A nyomozás határideje: 2016. október 14-én jár le, azt azonban meghosszabbíthatják.

A Sziget fesztivál ideje alatt több taxist is ellenőriztek, köztük azt a sofőrt is, aki az autója oldalán

Ebben az ügyben nem érkezett a rendőrségre sem bejelentés, sem feljelentés.

Januárban hatan – köztük két taxis – vert meg egy Uber-sofőrt.

Az Uber-sofőrnek az orrát betörték, de a bordája is megrepedt, az autóját pedig összetörték.


A nyomozás ebben az ügyben is folyamatban van. Négy főt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három embert csoportosan elkövetett garázdasággal, egyet pedig súlyos testi sértéssel és csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak.

Ahogy azt az Origo szintén elsőként írta meg, augusztus 23-án több kilométeren keresztül üldöztek a rendőrök egy taxist, aki menekülés közben több autót is összetört. Ellene két eljárás is folyik: az egyik közúti veszélyeztetés, a másik kábítószer birtoklása miatt, most is előzetes letartóztatásban van.

Forrás: olvasói fotó


Két éve az egyik taxis az Omega együttes két tagját: Benkő Lászlót és Debreczeni Ferencet verte meg. Az Origo megkeresésére az ügyészség az üggyel kapcsolatban azt írja: a vádirat szerint a taxisofőr a szóváltás után – a zenekar tagjai azért voltak indulatosak, mert negyven percet kellett várniuk a kocsira –

olyan erővel ütötte meg egyiküket, hogy az a földre esett, majd ököllel a másik zenészt is megütötte,

ami után újabb ütés következett.

Az ügyben az ügyészség nemrég vádat emelt.

Néhány hónapja pedig gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy szegedi taxist, aki február közepén három koszovói férfit akart elvinni, akikről tudta, hogy illegálisan lépték át a határt.

A vádirat szerint

a taxis azt is tudta, hogy bűncselekményt követ el,

ennek ellenére vette fel, és vitte őket a legközelebbi hotelbe. A sofőrt bejelentés alapján igazoltatták, a migránsokat pedig előállították.

A taxis másfél év felfüggesztettet kapott.