Két év börtönt kapott a volt istenmezejei polgármester

Vágólapra másolva!
A volt független politikust költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett sikkasztás, hűtlen kezelés és csalás számvitel rendjének és szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt ítélték el.
Vágólapra másolva!

A Pétervásárai és Bélapátfalvai mikrotérségi társulások 2008 nyarán a vidékfejlesztési célok „hatékony felhasználására" létrehozták az Észak Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesületet.

Az uniós Leader program alapján 2008. szeptemberében az adott térség vállalkozói, civil szervezetei és önkormányzatai összefogásában egy úgynevezett helyi közösség alakult, Leader Helyi Akciócsoport néven.

A társadalmi szervezet elnökének a volt istenmezejei független polgármestert választották.

Az Egri Törvényszék tájékoztatása alapján az év végére ez az egyesület egy munkaszervezetet hozott létre, amelynek tagjai munkaszerződést kötöttek az egyesülettel. A munkaszervezetnél a polgármester mellett az ügy másodrendű vádlottja irányította a munkát.

Az akciócsoport többek között irodahelyiségek fenntartására, tanulmányok, helyzetfeltáró elemzések készítésére és aktualizálására, projektek előkészítésére kapott támogatást. A kifizetési kérelmet a MVH-hoz kellett benyújtani a teljesítési igazolással együtt.

A volt polgármester és társa három éven át a működési költség finanszírozására irányuló kérelmeihez fiktív számlákat csatolt

mégpedig úgy, hogy a számlákon szereplő szolgáltatások egy részére szükség sem volt (pl. szoftver szaktanácsadás), más részét pedig vagy az önkormányzatnál közmunkások (takarítás), vagy a munkaszervezet dolgozói (pl.: tanulmánykészítés, adatfeldolgozás) végezték munkaidőben. Olyan is előfordult, hogy

előadásokat számláztak le, amelyeket meg sem tartottak, és még jelenléti ívet is "gyártottak hozzá".

A tanulmányokat pedig többnyire az internetről töltötték le, többet hasonló szöveggel nyújtottak be. A számlákat kiállító társaságok képviselőihez egy harmadik vádlott volt a kapocs. A volt polgármester az ő közreműködésével olyan valótlan árajánlatot csatolt a kérelmekhez, amelyeket nem az azon feltüntetett társaságok állítottak ki.

A község volt vezetője azt a látszatot keltette, hogy a hamis bizonylatok kiegyenlítése az egyesületnek nyújtott, valójában azonban a házi pénztárba be nem fizetett tagi kölcsönökből történt. Később a

volt polgármester tagi kölcsön visszafizetése címén több tízmillió Ft-ot vett fel a támogatási pénzből és a hitelkeretből.

2005-ben alakult meg a Terra Mater Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület, melynek elnöke a polgármester lánya a negyedrendű vádlott volt. Az elnök a másodrendű vádlott közreműködésével 2008-ban az egyesület nevében benyújtott, működési költség finanszírozására irányuló kérelmeihez olyan szolgáltatásokról szóló számlákat csatolt, melyek mögött tényleges teljesítés egyáltalán nem volt. 2009-ben az első és a másodrendű vádlott közreműködésével olyan számlákat is becsatolt, amelyeken szereplő szolgáltatásokat egyáltalán nem is vehetett volna igénybe.

Az Egri Járásbíróság a volt polgármestert költségvetési csalás, folytatólagosan elkövetett sikkasztás, hűtlen kezelés és csalás számvitel rendjének, szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt

2 év börtönbüntetésre és 450.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.

A szabadságvesztés végrehajtását 5 évi időtartamra felfüggesztette.

A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés és bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt 1

év 8 hónap börtönbüntetésre és 400.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását esetében 4 évi időtartamra függesztette fel.

A negyedrendű vádlottat pedig költségvetési csalás, hűtlen kezelés, számvitel rendje megsértésének, szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése és hamis magánokirat felhasználása miatt

350.000 Ft pénzbüntetésre ítélte.

A számlákat biztosító vádlottak közül hatan pénzbüntetést kaptak, egy vádlottat a bíróság próbára bocsátott, őket bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az elsőfokú bíróság arra is kötelezte a vádlottakat, hogy fizessék meg a többszázezer forint bűnügyi költséget.

- közölte Dr. Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék szóvivője.

Az ügyész az első három vádlott esetében súlyosításért fellebbezett, a többi vádlott esetében 3 nap gondolkodási időt tartott, az első és másodrendű vádlott és védőjük felmentésért fellebbezett, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet. A további vádlottak és védők részben fellebbeztek, részben 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn.