Jobb konyhákban főzhetnek a gyerekekre

gyerekek, gyermekétkeztetés
Kecskemét, 2014. november 28. Diákok ebédelnek a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2014. november 28-án, ahol az új előírásoknak megfelelően elkészített menüt kaptak a gyerekek. Jövő éve január 1-jétől életbe lép az új közétkeztetési rendelet, amely szabályozza a só, cukor, maximális mennyiségét a közétkeztetésben, továbbá több zöldség, gyümölcs és hús lesz a menükben. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Több mint hárommilliárd forint jut a gyerekétkeztetés feltételeinek javítására: az eredeti, egymilliárdos fejlesztési pályázati keret megemelésével 130 önkormányzatnál korszerűsíthetik a konyhákat, ahol a gyerekekre főznek.
Vágólapra másolva!

Több mint hárommilliárd forintot szán a kormány a gyerekétkeztetés feltételeinek javítására – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Diákok ebédelnek a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az idei konyhafejlesztési pályázat egymilliárdos keretének megemelése után 130 önkormányzatnál kezdhetik meg a gyerekétkeztetés feltételeinek javítását.

Szabályos, higiénikus, környezetbarát

A tárca szerint ez kiemelt fontosságú a 2015-től bevezetett, hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz, az ingyenes óvodai étkeztetés bővítéséhez, valamint a rászoruló gyerekek szünidei étkeztetéséhez.

A fejlesztések lehetővé teszik az élelmiszer-biztonsági szabályok, a higiéniai körülmények és a környezetvédelmi szempontok betartását.

Ennél is sokkal fontosabb – emelte ki a tárca –, hogy nap mint nap friss alapanyagokból készült, megfelelő technikával előállított ételek kerüljenek a gyerekek tányérjára az egészséges táplálkozás igényével.

A kormány idén 71,7 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatellátását.

Ami a konyhafejlesztési támogatást illeti, a 130 kedvezményezett önkormányzatnak nagy előrelépést jelent a szétosztandó 3,2 milliárd forint, mivel önerőből csak nehezen tudnák megvalósítani a fejlesztéseket. A korszerűsítéseket lehetővé tevő pályázat pedig jövőre is folytatódik – közölte a tárca.