Orbán Viktor: Szeretem ezt az országot, és nem szeretném, ha külső parancsra valaki megváltoztatná

Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjút adott az Origónak, tíz nappal az október 2-ai népszavazás előtt.

Forrás: Origo

Mi lesz a magyarországi népszavazás következménye az Európai Unióban? Milyen lépéseket tervez tenni a népszavazás másnapján, október 3-án? Szó volt erről a legutóbbi rádióinterjújában, és azóta tele van a sajtó találgatásokkal. Mit lehet erről tudni?

Ha el akartam volna mondani, hogy a népszavazás után mit kell tenni, akkor elmondtam volna. Azért nem mondtam el, mert nem akartam. Azért nem akartam, mert idő előtti lenne, ugyanis a népszavazás eredménye határozza meg, hogy milyen irányban indulunk tovább. Most nem a népszavazás utáni időszakról kell gondolkodnunk, hanem – ahogy az amerikaiak mondják: first thing first – az első dolog először: legyen meg a népszavazás. Ha eredményes, meggyőző erejű, akkor abból más természetű lépések következnek, mintha satnyább. Ezért a találgatásoknak most még nincs értelmük. De természetesen a népszavazásnak vannak és lesznek közjogi következményei.

Az európai uniós alapszerződés módosítására gondol?

Az európai alapszerződés módosításáról a magyar álláspont egybeesik a V4-ek álláspontjával. Először meg kell határoznunk, hogyan akarjuk megreformálni az Európai Uniót. Ha ezt tudjuk, akkor kell dönteni a jogi formáról. Ha majd Rómában, amikor jövő márciusban lezárjuk az unió reformjáról szóló vitákat, az derül ki, hogy módosítani kell az alapszerződést, akkor azt fogjuk javasolni. Ha az derül ki, hogy anélkül is meg lehet oldani a problémákat, akkor kimondjuk, hogy nem szükséges. Tehát először a tartalmat kell meghatározni, és utána a jogi formákat.

Az világos, hogy milyen eredménynek örülnének, de mi az az eredmény, ami miatt csalódott lenne?

Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány kevesebb, mint száz százalék, mert abból indulok ki, hogy Magyarország jövőjéről van szó. Még csak nem is a saját személyes jövőnkről, hanem a gyermekeinkéről és az unokáinkéról, egy nagy horderejű ügyről. Nekem csalódás egyetlen olyan ember is, aki nem érdeklődik a saját hazája sorsa iránt. Ezért természetesen a százszázalékos részvétellel lennék elégedett, de pontosan tudom, hogy ez a politikai realitásoktól messze áll. Komolyan mondom, hogy minden emberre szükség van, és minden ember véleménye kell. Innen is szoktam nézni a népszavazásokat: nem politikai harcnak tekintem, hanem nemzeti ügynek. És ha akár egy szavazat is hiányzik, akkor már nem teljes a nemzeti ügy. Nemzeti ügy mínusz egy – illetve annyi, amennyien nem jöttek el.

A DK és a Jobbik is azt feltételezi, hogy ha a népszavazás érvényes lesz, akkor utána a parlamenti többség feloszlatja a parlamentet, és előrehozott választások lesznek. El tud képzelni egy ilyen forgatókönyvet?

Az emberek 2014-ben elmentek szavazni, és négy évre döntöttek, hogy az általuk támogatott politikai erők intézzék az ország ügyeit. Mi ezt el is vállaltuk. Ahhoz különösen súlyos külső körülménynek kell előállnia, hogy az ember ezt a vállalását ne teljesítse. Tehát van egy megállapodásunk az emberekkel, hogy négy évig, a következő választásokig elvégezzük ezt a munkát. Az előrehozott választás ráadásul gyakran sunyi dolog. Ha nem egyértelmű az indok, akkor ott valami ravaszkodásnak kell lennie. Az emberek pedig pontosan megérzik, ha már nem róluk, nem az ő jövőjükről van szó, hanem valamilyen politikusi okoskodásról és trükközésről. Az emberekben, ha nem is követik a bonyolult politikai folyamatokat, van egy beépített radarkészülék, és egy dolgot csalhatatlanul megéreznek: ha egy-egy politikai akció, mozdulat mögött nem az ő érdekeiket szolgáló magatartás, hanem politikai önérdek húzódik meg. Nem véletlen, hogy az előrehozott választásokat általában el szokták bukni.

Forrás: Origo

Magyarországon az önkormányzati választásoknál ez jól látható, az európai nagypolitikában pedig Schröder így vesztette el a kancellári pozícióját, a német SPD így szorult ellenzékbe. Előrehozott választásnak tehát egyértelmű, nyilvánvaló oka kell legyen. Szerintem ilyen nem áll fenn Magyarországon, mert Magyarország jó irányba halad.

A pozsonyi EU-csúcs után Fico és Sydlo miniszterelnök is optimista volt a kvótaügyben, de Juncker azt üzente a szóvivőjén keresztül, hogy messze nem került le a napirendtől a kvótaügy. Hogy látja most Ön a kvóta kérdését az Európai Unióban?

Nehéz magyar fejjel pontosan megérteni, mert Magyarországon ahhoz vagyunk szokva, hogy egy szabály megszületéséhez egy parlamenti döntés kell, és kész. Mi úgy vagyunk vele: egy törvény – egy döntés. Az unió nem ilyen egyszerű rendszer, ott egy kötelező jogszabályhoz három döntés kell. Kell a bizottság döntése, kell a parlament döntése és kell a tanács döntése.

Az Európai Bizottság ebben az ügyben meghozta a döntését: kötelező kvótát akar, az EP elé ezt beterjesztette.

A parlament – bár még formálisan nem szavazott róla – tudjuk, hogy támogatja. Utána még jön a tanács, ami a miniszterelnökök és a miniszterek tanácsa. Ott harcolunk, hogy ezt megakadályozzuk, én ott tudok néhány miniszterelnökkel összefogva egy politikai döntést kicsikarni, amellyel megváltoztatjuk a két korábbi döntést.

Franciaországban egy egészen sajátos helyzet kezd kialakulni. A legtöbb migráns Párizsban van, és a francia kormány szeretné szétosztani őket az egész országban. Viszont régiók, városok sorra tiltakoznak ez ellen. Ön szerint az európai kvótaelképzeléseket úgy kell elképzelni, hogy ha ez Magyarországot is érintené, érintené lényegében az összes magyar települést?

A politikában az a szabály, hogy hiba hibát szül. Ha elkövetsz egy hibát, és nem javítod ki, akkor abból további rossz döntések, hibák származnak. Rossz döntést hozott az Európai Unió, a bizottság és a bíróság együtt, amikor Magyarországot elítélték azért, mert a Magyarországra jogellenesen érkezőket zárt táborokban tartottuk. Mert ha például Franciaország most minden illegálisan odaérkezett embert zárt táborokban tudna tartani, akkor lenne az országban néhány nagy zárt tábor. De mivel ezt nem engedik, így a migránsok elárasztják az országot, a kormányok pedig arra kényszerülnek, hogy széttelepítsék őket városokba, megyékbe, kisebb-nagyobb településekre.

Ezért ha az unió a kötelező betelepítési kvótát ránk tudná erőszakolni, az minden magyar települést érintene. Ezért mondom azt, hogy a kényszerkvóta mind a 3200 magyar településnek az ügye.

Nemcsak az ország sorsáról döntünk nemzedékekre előre, hanem a saját helyi sorsunkról is.

Ha nem utasítjuk el a kényszerkvótát, akkor egyszer csak a szomszéd házban megjelenik egy odatelepített migráns család. Vagy esetleg több is. Ismerjük az ebből következő konfliktusokat. Ha van kötelező kvóta, van széttelepítés is, és ez minden magyar települést érint.

El tud képzelni egyáltalán európai konszenzust a kvótákról? Leegyszerűsítve: Németország azt akarja, hogy legyenek kvóták, mert oda érkeztek a migránsok. Sok ország, például a visegrádi országok, ezt nem szeretnék. Ott, ahol ennyire ellentétesek az érdekek, elképzelhető egyetértés?

Lehetne közös európai álláspont, én javasoltam is egyet, de egyelőre ezt nem fogadták el. Mi a probléma lényege? Az, hogy beengedtek másfél-kétmillió, illegálisan az unió területére lépő embert. Nem mi engedtük be őket, mert mi a kerítéssel épp az ellenkezőjét tettük, de Németország a „megoldjuk” meg az „Isten hozott” politikával beengedte őket. Amíg Németországban nem mondanak egy fölső korlátot, addig a német magatartást a migránsok meghívásként értelmezik Európába. Most még ez a helyzet fennáll. Most mit tudnak mondani a német politikusok a saját választóiknak? Azon kívül, hogy szeretnék visszaforgatni az idő kerekét... Ami jó ötlet, csak az a baj, hogy nem lehetséges. Azt tudják mondani, hogy úgy oldjuk meg a mi német gondunkat, hogy szétterítjük őket. A Németországban meglévő bajt úgy tudjuk csökkenteni, hogy elszállítjuk innen a migránsokat a szolidaritásra hivatkozva Európa többi országába. Ám ezzel több gond is van.

Forrás: Origo

Az első, hogy ez egy embertelen javaslat, mert ha elszállítanak valakit valahova, akkor oda is kell kötni egy fához, mert különben vissza fog menni Németországba. A másik probléma az, hogy az európai szolidaritással ellentétes, hogy valaki hoz egy döntést nemzeti alapon az illegális bevándorlók beengedéséről, majd az így előállt bajt nemzetközi alapon akarja kezelni. Ha senkivel nem konzultáltak a migránsokat beengedő döntés előtt, hogyan várhatják, hogy ennek a döntésnek a következményeit a többiek viseljék? Ha a döntésben is részt tudtunk volna venni, akkor lehetne erről beszélni, így nem.

Mit javaslok? Egyetértek azzal, hogy akik illegálisan bejöttek, azokat össze kell gyűjteni, és ki kell vinni. De nem a többi országba kell kivinni, hanem az Európai Unión kívülre. Kérdés, hogy hova. Erre mondjuk mi a saját, Schengen 2.0 nevet viselő akciótervünkben, hogy az EU területén kívül, uniós fegyveres biztonsági őrizet mellett, EU-s pénzügyi támogatással fel kell állítanunk nagy menekülttáborokat. Mindenkinek, aki illegálisan jött be, oda vissza kell mennie. Onnan benyújthatja a kérelmét, és ha van befogadó ország, akkor majd jöhet. Egészen addig abban a nagy, Európai Unión kívüli táborban kell tartózkodnia. Ez lehet egy sziget is, lehet Észak-Afrika valamelyik partvidéke, de annak a területnek a biztonságát és ellátását az EU-nak kell a saját érdekében garantálnia.

Ezt a kiutasítást a gyakorlatban hogyan lehet végrehajtani? Éppen arról írt a Figaro, hogy Franciaországban a kiutasított migránsok 96, egyes politikusok szerint 99 százaléka ott marad. Vagyis nem tudják őket hazaküldeni.

Azért, mert nincs egységes kormányzati akarat. Ha van egységes kormányzati akarat Európában mindenhol, akkor ez a nehéz, erkölcsileg és emberileg sem könnyű feladat elvégezhető, de ha nem visszük őket ki az unióból, akkor itt fognak maradni. Akkor pedig jön a kérés vagy a kényszerítés, hogy osszuk szét őket, és akkor a bajból mindenkinek jut. Egyetlen megoldás van, ami mindenkinek jó, nekünk is, akik még nem vagyunk bajban, mert megvédtük magunkat, és azoknak az országoknak is, mint Németország, amelyek bajban vannak: az, hogy vigyük ki őket az unió területéről.

Ez az általános megoldása az egész ügynek?

Ez minden eddigi bajt orvosol.

És hosszú távon mi lenne akkor?

Nem szabad megengedni, hogy ez megismétlődjön.

Az Európai Unió külső határait meg kell védeni.

Egyébként újra elő fog állni a baj.

Forrás: Origo

Globálisan nézve a menekültválságot, ami nemcsak európai, de főként Európát sújtja, mi lenne a megoldás?

Szerintem nem menekültválságról van szó, hanem annak a civilizációs jelenségnek a következményeiről, hogy a világ egy nagy faluvá vált. A világ távoli részén élő emberek is tudnak egymásról, ismerik a világ átellenben lévő pontján az életkörülményeket és a lehetőségeket. Azt gondolják, hogy ha ez egy falu, akkor szeretnének Alszegről Felszegre költözni. Sokan gondolják, hogy ehhez joguk van, és sok nemzetközi szervezet azt is állítja, hogy az emberiség és a Föld következő évtizedeit úgy kell elképzelni, hogy az emberek szabadon, szinte emberi jogként értelmezve az országhatárok közötti mozgást megválaszthatják, hogy hol fognak lakni. Ezzel mi nem értünk egyet. A világ természete, hogy föl van osztva országok és nemzetek között. A szuverenitást, a közösségek életének szervezését államhatárok között kell megoldani. Erre épül a nemzetközi jog és az emberiség eddigi fejlődése.

A határokat nem szabad eltörölni.

A határokat használni kell, mert védelmet jelentenek. Vannak, akik egy határok nélküli földgolyót képzelnek el. Soros György és a civil szervezetei kifejezetten ezt a gondolatot népszerűsítik. Ez jó esetben jó szándékú és naiv, rossz esetben a negatív következményeket pontosan felmérő gondolat, aminek a vége a hagyományos civilizációk, életformák, kultúrák és nemzetek alapjainak a megszűnése lenne. Én viszont azok közé tartozom, akik nem szeretnék, ha a világ civilizációs képe megváltozna, és különösen nem szeretném, ha megváltozna annak a földdarabnak a kultúrája, amit Magyarországnak hívunk. Én szeretem ezt az országot. Van néhány hibája, mi, magyarok nem vagyunk tökéletesek, de az erényeink számban és súlyban is meghaladják az esendőségünket és a hibáinkat.

Én így szeretem ezt az országot, ahogy van, és nem szeretném, ha külső parancsra ezt valaki megváltoztatná.

Ha az itt élő magyarok meg akarják változtatni, azt el kell fogadnom, hiszen én is közéjük tartozom. Azért szervezzük a népszavazást, hogy a magyarok elmondhassák, hogy meg akarnak-e változni egy ilyen utópia jegyében, vagy pedig meg akarnak maradni magyarnak úgy, ahogyan az elmúlt évszázadok során – sok áldozattal – sikerült megmaradni. A népszavazás tehát egy komoly civilizációs kérdésről szól. Látszólag jogkörről döntünk, a bevándorlókról meg migránsokról, de valójában arról, hogy mi, magyarok mit gondolunk a világról, és hogyan akarunk magyarként ebben a világban megmaradni. A lehető legfontosabb és legalapvetőbb kérdésről szól ez a népszavazás.

Visszatérve az unióra, milyen Európai Uniót képzel el öt év múlva, egyáltalán lesz-e Európai Unió ebben a formájában, amiben most van?

Az Európai Unió két részből áll, ezért a jövőjét illetően is két szemüveget kell használnunk. Van az eurózóna, ami nem azonos az Európai Unióval. Az eurózóna az a magterület, amelyben az ott élő közösségek és az államaik lemondtak a modern piacgazdaság legfontosabb gazdaságpolitikai eszközéről, a valutáik le- és fölértékeléséről, a pénzük értékének a megszabásáról, és összekötötték a sorsukat egymással. Ez a folyamat ígéretesen haladt előre, és voltak jól kidolgozott szellemi alapjai, volt programja. Mára azonban elakadt, és nem látom, innen hogyan fogják kimozdítani. Hogyan haladnak tovább a közös pénz után a közös gazdaságpolitika felé? Hiszen egy monetáris uniót nem lehet fönntartani, ha mögötte nincsen közös gazdaságpolitika, közös költségvetési politika, és nincs közös felelősségvállalás a különböző országokban felhalmozott költségvetési hiányokért és államadósságokért. Ezt a lépést láthatóan az eurózónában lévő államok nem akarják, vagy nem képesek meglépni.

Ezért a legnagyobb problémát ma az Európai Unió jövője szempontjából az eurózóna továbbfejlődésének az elakadása jelenti. Ebben mi vétlenek vagyunk, mi ezen kívül vagyunk, és nem is tudunk segíteni a megoldásban. Ez azoknak az országoknak a lehetősége és felelőssége, amelyek benne vannak az eurózónában. És létezik az eurózónán kívüli része az Európai Uniónak, amely köszöni szépen, jól érzi magát. Érdekes módon, akik kívül vannak, azok sikeresebbek. Bár Németország, Franciaország és Spanyolország gazdag országok, de fejlődésüket tekintve a legdinamikusabb országok már nem az eurózónában vannak, hanem azon kívül. Nem is nagyon vágyódnak oda, mert mi értelme lenne egy dinamikus gazdasági fejlődést felcserélni egy eurózónán belüli stagnálásra.

Forrás: Origo

Ezért veszítette el az eurózóna is a vonzerejét a sikeres, zónán kívül lévő államok számára. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia szépen fejlődő országok. Szóval ma két részből áll az Európai Unió, és hogy egyben marad-e, vagy sem, leginkább azon áll vagy bukik, hogy az eurózóna képes lesz-e megoldani a saját problémáit.

Ön azt nyilatkozta, hogy állítson fel közös hadsereget az Európai Unió. Ez nem lenne bizonyos értelemben egy lépés egyfajta Európai Egyesült Államok felé?

Nem akarok Európai Egyesült Államokat, de híve vagyok az európai együttműködésnek. Úgy látom, hogy az az összetartó eszköz, amit a vezetőink korábban kitaláltak, vagyis hogy hozzunk létre egy eurózónát, már nem elégséges. Ez az abroncs az európai hordó dongáit már egyre kevésbé tartja össze. Szükségünk van új abroncsokra. Az EU érdekében tett javaslatnak gondolom a közös hadsereget, mert erősen összefoghatja azokat az országokat, amelyek ebben részt vesznek. De nem szeretném, ha mindez valamiféle Európai Egyesült Államokhoz vezetne.

Ha már az Egyesült Államoknál tartunk, elnökválasztás lesz novemberben Amerikában. Nem tudjuk még, hogy ki az esélyesebb. Fenntartja még, hogy jobb lenne Magyarország számára, ha Trump nyerné a választást?

A mostani amerikai politikának van két olyan eleme, ami Magyarország számára erősen káros és hátrányos. Az első ilyen hiba a demokráciaexport politikája. Az az amerikai külpolitika, amelyik azt gondolja, hogy nyugati, demokratikus berendezkedéseket lehet, illetőleg kell felépíteni, a demokráciát mintegy exportálva olyan országokba, amelyeknek a kulturális háttere és hagyománya teljesen más.

A Közel-Kelet destabilizálódása tekintélyes részben azért következett be, mert amerikai demokráciát akartak építeni

ott, ahol ilyen gyorsasággal semmiképpen nem lehet, de az is kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e. Az pedig, hogy a helyiek szándékával nem találkozott, egész biztos, mert olyan abszurd helyzetek álltak elő, hogy a demokrácia lehetőségeivel élve – szabad választással például – olyan kormányok alakultak meg, mondjuk, a Muszlim Testvériség révén, amelytől a demokráciát exportáló Amerikának is égnek állt a haja. Nem győztek kitalálni olyan mechanizmusokat, amelyekkel korrigálni lehetett a nép döntését. Ezek bonyolult szituációk, amelyek jól mutatják, hogy az a külpolitika, amely demokráciát akar exportálni, nem működik. Ráadásul miután a Közel-Keletet, tehát a mi világunkhoz közeli térséget destabilizálták, ez számunkra veszélyes is. Ha nem destabilizálták volna, akkor migránsválság sem tört volna ki, és ma Európa nem szenvedne ettől a kulturális identitását is veszélybe sodró, tömeges népvándorlástól.

A másik hibás dolog pedig maga a népvándorlás és a migráció, mert az Egyesült Államok mai külpolitikája folyamatosan a migránsok mellett lép fel. Az ő szabad áramlásukat civil szervezeteken, a külügyminisztériumán keresztül támogatja, így tesz az amerikai elnök maga is. Ez Európa számára rendkívül kedvezőtlen. Mi, magyarok, európaiak abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan amerikai külpolitika legyen, amely nem akar demokráciát exportálni, és nem destabilizál térségeket, illetve migránsügyben határozottan az állami szuverenitások helyreállítását szorgalmazza. Trump úr erről beszél, Clinton asszony pedig annak a folytatásáról, amitől mi most Európában szenvedünk.

Ön hogy látja, Elnök úr, hogyan változna a világ, ha Trump lenne Amerika elnöke?

Nagy bátorság kellene ahhoz, hogy valaki ezt a forgatókönyvet tollba mondja. Nem tudjuk. Az amerikai elnökválasztás mindig rendkívüli esemény. Az amerikai politikát európai fejjel nehéz megérteni. Az egyetlen olyan demokráciáról beszélünk, ahol az elnök egyben a miniszterelnök és a hadsereg főparancsnoka is. Ez fantasztikus hatalmat, óriási felelősséget és nagy kockázatot jelent. Amerikai elnöknek lenni a világ legnehezebb foglalkozása. Olyan képességeket igényel, amelyekkel nagyon kevesen rendelkeznek a világon.

Az amerikai elnökválasztási kampányban mi mindig bíztunk. Persze van egy direkt kampány, amelytől nem idegen a túlzás – hangulatban és érzelmekben is. Mégis, mi mindig azt gondoltuk Európában, hogy maga az elnökválasztás mechanizmusa, hogy annyi akadályon kell átvergődni, annyi csatát kell megvívni, annyi nehéz szituáción kell úrrá lenni, hogy az a végén mégis csak azt eredményezi, hogy akit megválasztanak, az képes is arra, hogy jó elnök legyen. Ronald Reaganről senki nem gondolta, hogy képes lenne jó elnökévé válni az Egyesült Államoknak, végül mégis kiváló elnöke lett. Ezért én óvatos vagyok az európai észjárással kimondott értékítéletek felől, hogy akkor most ki a jó, és ki nem az. Aki ott nyerni tud, az nem véletlenül jut el a „végén csak egy maradhat” helyzetbe.

Igazából 25 éve nem volt olyan rossz az amerikai–orosz viszony, mint most. Szíriában például legutóbb egy hétig tartott a tűzszünet, az oroszok és az amerikaiak egymást okolták. Lehet-e azt mondani, vagy túlzás, hogy szinte hidegháború van, és ha az van, akkor ebben hol van Magyarország helye?

Azt kell mondanom, hogy a világpolitika egyik legkomolyabb kérdéséről és legnagyobb rejtélyéről is beszélünk. Mert valójában semmi oka nem volt annak, hogy hirtelen a Nyugat és az oroszok olyan rossz viszonyba keveredjenek egymással, mint amibe keveredtek. Ez a rossz viszony nem a Krím félsziget oroszok általi elfoglalásával kezdődött, hanem jóval korábban. Az már csak egy állomása volt ennek az egész folyamatnak, habár kitüntetetten fontos állomása, hiszen mégiscsak nemzetközi jog által garantált állami szuverenitást sértettek meg az oroszok. De már korábban is tapasztalható volt, hogy az oroszok és a Nyugat viszonya folyamatosan romlik. Azt pedig biztosan mondhatjuk, hogy az itt élő népeknek ez nem érdeke.

Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy enyhülés legyen a világpolitikában, mert akkor tudunk kereskedni, akkor tudunk szuverén külpolitikát kialakítani, akkor tudunk eladni és venni az oroszoknak és az oroszoktól, az amerikaiaknak és az amerikaiaktól, tehát a mi kiemelkedő kereskedelmi és gazdasági érdekünk a kiegyensúlyozott, sőt baráti nyugati–orosz kapcsolat. A dolgok mostani kedvezőtlen állása a magyar külkereskedelmi mérleg számain is látható. Az viszont bravúr, hogy az ázsiaiak belépése miatt a magyar külkereskedelem rekordokat dönt évről évre, dacára annak, hogy az orosz lehetőségek a szankciók miatt összezsugorodtak.

Forrás: Origo

Fico szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy ha az unió és az Egyesült Királyság kilépési tárgyalásainál olyan döntés lenne, ami korlátozná a szlovákok munkavállalását Angliában, akkor ők meg fogják vétózni. Magyarország is gondolkodik erről a vétóról?

Mi azt gondoljuk, hogy a V4-eknek közösen kell fellépniük, és a V4-eken belül Fico miniszterelnök úr álláspontja támogatást élvez.

Beszéljünk belpolitikáról, felfüggesztette a parlament Mengyi Roland mentelmi jogát, mi a véleménye az ügyről és a korrupciós vádakról?

A Mengyi-ügynek az a megnyugtató tanulsága van, hogy az államkasszából egyetlen fillér sem ment ki jogszerűtlenül. Tehát közpénz nem veszett el, mert a kifizetéseknek van egy olyan ellenőrzési rendszere, amely ha valamilyen gyanút, bizonytalanságot észlel, akkor megállítja a kifizetéseket. Így történhetett meg az, hogy ugyan most megvádoltak egy fideszes képviselőt valamivel, de közben pénz egy fillér sem mozoghatott, mert az állam nem fizetett ki olyan pályázatokat, amelyeket problémásnak érzett. Úgy látom, hogy az állami rendszer önvédelemi mechanizmusai működnek. A képviselő úrnak meg helyt kell állnia saját magáért, tehát amivel vádolják, arra egyértelmű és világos választ kell adnia a bűnüldöző szervek számára.

Az őszödi beszéd tíz éve szivárgott ki, akkor rengeteg tüntetés, utcai harc, rendőri erőszak volt Budapesten. Hat éve vannak kormányon, nyilván volt alkalmuk utólag kivizsgálni, titkosszolgálati módszerekkel feltárni. Tudják-e, hogy mi történt, egyáltalán hogyan szivárgott ki ez a beszéd? Egymást vádolják a politikai pártok azzal, hogy ki adta ki a beszédet.

A titkosszolgálatoknak nem szabad pártügyekkel foglalkozniuk. Az őszödi beszéd egy MSZP-pártrendezvényen hangzott el, szerintem jobb, ha a mindenkori állami szervek távol tartják magukat attól a kérdéstől, hogy ki másolta le, ki rögzítette, és hova küldte.

És ami az utcán történt? Ezek a rendőrségi akciók? Miért volt passzív, máskor meg túl aktív a rendőrség? Ki volt egyáltalán az irányítás pozíciójában?

Ennek a föltárásával a parlament vizsgálóbizottságai foglalkoztak 2010-et követően, és annál többet, mint amit ők megállapítottak, nem tudhatunk.

Visszatérve picit a népszavazásra: mit gondol az ellenzéki pártok álláspontjáról? Van olyan párt, a Liberálisok, akik igennel szavaznak, az MSZP hivatalosan nem távolmaradást kér, de van olyan szocialista politikus, aki nemmel szavazna. A DK és az Együtt konzekvensen a távolmaradás mellett van. A Jobbik a „nem” mellett kampányol. Ön szerint mennyire döntenek az emberek pártszimpátia alapján ebben a kérdésben?

Olyan ügyről van szó, amely messze maga mögött hagyja a párthűség kérdését. Az emberek szerintem azt megérezték, látják, hogy

itt most el fog dőlni Magyarországnak a sorsa, és talán Európáé is.

Egy civilizáció megváltozása ahhoz hasonlatos, ahogy a békát főzik meg a fokról fokra forrósodó vízben. A mindennapi életben az emberek nem érzékelik ezeket a mély folyamatokat, hiszen van épp elég gond a gyerekek iskoláztatásával, a szülők egészségével, az ember munkahelyével, tehát a napi teendők lekötik az ember figyelmét.

A történelmi távlatokban való gondolkodás nem tartozik az emberek mindennapi életéhez, mégis vannak kitüntetett pillanatok, és szerintem a migránsválság ilyen pillanat. Az emberek hirtelen felemelték a fejüket a napi forgatag fölé, és más dimenziókat is látnak maguk körül. Látják a számokat: mennyi muszlim volt tizenöt-húsz évvel ezelőtt Párizsban, Rómában, hogy nézett ki Németország. Az emberek látták a híradásokban a terrorcselekményeket, és azt gondolják, hogy mi nem akarjuk azt a világot, ami tőlünk nyugatra most éppen kialakulófélben van. És ha nem akarjuk, akkor meg kell védenünk magunkat a terrorizmussal szemben, a bűnözéssel szemben, a szociális rendszerünket tönkretevő, gazdasági terhet jelentő, idegen kultúrájú, asszimilációra képtelen migránsokkal szemben. A létezésünk szempontjából fontos döntéseket nekünk magunknak kell meghoznunk, nem engedhetjük meg, hogy valahol máshol döntsenek helyettünk rólunk. Az emberek szerte Európában, akik egyébként soha nem foglalkoztak ilyen kérdésekkel, mert nem történészek, nem filozófusok, nem politikusok, valahogy megérezték, hogy itt most valóban az országukról van szó.

Ezért számomra csalódás a baloldali pártok magatartása. Persze érthető dolog, hogy egy politikai párt hatalmat akar szerezni, azt is megértem, hogy nem kedvelik a kormányt, a kormányzó pártokat, és – miután a vereségük az én személyemhez is köthető – engem sem, de ebből nem lenne szabad annak következnie, hogy mindent csak a személyes érdekeikből vezetnek le. Ehhez a feladathoz – immáron másodszorra – nem nő föl a baloldal, mert szerintem a kettős állampolgárságról szóló népszavazás is olyan kérdés volt, amikor nemzeti ügyről volt szó, ott is megmérettettek, és könnyűnek találtattak, és most itt a nemzeti mérlegen ismét megmérettettek, és könnyűnek találtattak.

Röviden: mi ennek a népszavazásnak a tétje?

A népszavazáson dől el, milyen erős kardot tudunk kovácsolni a brüsszeli bürokratákkal szembeni küzdelemhez. A népszavazáson dől el, meg tudjuk-e akadályozni, hogy Brüsszel olyan döntést hozzon, hogy nekünk, magyaroknak bevándorlókat kelljen befogadnunk, falvaink és városaink között kelljen szétosztanunk.

Maga a miniszterelnök fog kampányolni?

Én folyamatosan a figyelem és a reflektor kereszttüzében élek. A miniszterelnöki üzemmód alig különbözik a kampányüzemmódtól. Most az ország érdeke azt kívánta meg, hogy számos külföldi tárgyalást folytassak, ezeket elvégeztem. Egy van hátra belőlük, szombaton megyek Bécsbe, ahová a balkáni országok vezetőit hívták meg velünk együtt, szintén a bevándorlás ügyében fogunk tárgyalni. Utána megpróbálok minél több médiumon keresztül eljutni az emberekhez, hogy buzdítsam őket arra, tegyék félre a pártszempontokat, és közösen, együtt döntsük el, mi legyen Magyarország jövője.