Mihók Attila lesz a Budapest 2024 Zrt. új vezérigazgatója

Mihók Attila
Vágólapra másolva!
Mihók Attila lesz 2016. október 15-től a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítését végző Budapest 2024 Zrt. új vezérigazgatója az Origo információi szerint. A személyes okok miatt távozó Fekete Miklóst váltja.
Vágólapra másolva!
Mihók Attila Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az informatikai mérnöki és közgazdász diplomával is rendelkező Mihók jelenleg a cég stratégiai főtanácsadójaként dolgozik, ezt megelőzően Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatának, a Mediaworks Hungary Zrt.-nek volt vezérigazgatója.

Korábban

15 évig dolgozott a svájci tulajdonú Ringier csoportnál,

ahol több országban is betöltötte az ügyvezető igazgatói valamint vezérigazgatói posztot, a Ringier magyarországi leányvállalatát 2007 és 2014 között vezette, ezzel párhuzamosan, 2010-től a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatói megbízatását is ellátta.

Orbán Viktor: Budapest a megfelelő város

Orbán Viktor miniszterelnök, Thomas Bach, a NOB elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a NOB tagja, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fürjes Balázs, a 2024-es budapesti olimpiapályázat kormányzati felelőse a pályázatot bemutató kiállításon a Magyar Házban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ahogy korábban írtuk, kormány egyetért a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázathoz csatolandó garancialevél tartalmával, és felhatalmazza Magyarország miniszterelnökét annak aláírására. Orbán Viktor szerint Budapest a megfelelő város,

megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben

ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának.

Mint arról korábban szintén beszámoltunk, két budapesti főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint bérlakásként kellene hasznosítani 2024 után azokat a szálláshelyeket, amelyeket az olimpiára kellene felépíteni, ha Budapest elnyerné a rendezés jogát. Az előterjesztés szerint az olimpiára 22,5 ezer embernek kellene szállást építeni.

Növekvő budapesti esélyek?

Matteo Renzi olasz miniszterelnök lezárt ügynek nevezte az olasz főváros visszalépését a 2024-es olimpiai jelöléstől és kizárta, hogy a kormány szembemenjen a római főpolgármester döntésével – írta a Corriere della Sera olasz napilap pénteken. Róma visszalépéséről Lázár János az Origónak azt mondta: óvatos az esélyek latolgatásával, de Magyarország esélyei biztosan nőnek, esélyesként vágunk bele a pályázatba.