Kovács Zoltán: Egyedüliként védjük Európát

2016.09.23. 11:53

Magyarország nemet mond a kvótákra, a menekültek áthelyezése meghívással ér fel – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a La Stampa című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban.

Kovács azt mondta, hogy az október 2-ai népszavazás "nem az Európai Unióról szóló referendum. Ellenkezőleg, Budapest védi az uniót, védelmezi határait". A szóvivő azonban hozzátette, hogy Magyarország nemet mond Brüsszel döntéseire, amelyek "veszélyeztetik Magyarország biztonságát és kultúráját".

Nem szeretjük a falakat

Azt mondta: Magyarország nem az első és nem is az utolsó, amely falat emel. Nem szeretjük a falakat, de meg kell védenünk magunkat. Nemcsak a migránsokkal szemben, hanem a terrorizmustól, kultúránk bomlasztásától is" – mondta Kovács Zoltán.

Nem akarjuk

Arról is beszélt, hogy Brüsszel kvótapolitikájának elfogadása olyan, mintha írásos meghívót küldenének több százezer menedékkérőnek. "Mi viszont nem akarjuk, hogy jöjjenek" – mondta a kormányszóvivő.

Kovács ZoltánForrás: MTI/Máthé Zoltán

Magyarország Európa

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy "Magyarország Európa", de nem lehet figyelmen kívül hagyni az országok akaratát, a népszavazás erős üzenetet akar küldeni az EU-nak, hogy hagyjon fel azzal, hogy nem vesz tudomást az emberekről. Kovács Zoltán szerint a magyar népszavazás nem az Európában maradásról szól, hanem arról, hogy "milyen típusú Európát akarunk".

Ha mindenki tenné a dolgát, Magyarországnak nem kellene az első vonalban védenie a határokat" – mondta Kovács Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK