Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat az 53 éves férfi ellen, aki húsvágó bárddal támadt az őt ellátni próbáló mentőkre februárban. A férfi egy hónappal korábban egy orvost fojtogatott.

2016. január 14-én a férfi édesanyjával együtt megjelent az egyik XXI. kerületi egészségügyi intézetben, és azt kérte a velük foglalkozó orvostól, hogy egyszerre utalja be őket egy kórház osztályára. Az orvos szakmai okok alapján elutasította a kérésüket, ami miatt a vádlott egyre indulatosabb lett, majd

amikor az orvos felállt, hogy kinyissa a rendelő ajtaját, a férfi két kézzel megragadta a nyakát, és szorítani kezdte,

amit csak azért hagyott abba, mert az orvos munkatársai megjelentek a rendelőben.

Egy hónappal később, február 11-ének hajnalán a férfi rosszul lett, ezért kihívta a mentőket. Egy mentőápoló és egy sofőr érkezett XXI. kerületi lakásába. Az ápoló megvizsgálta a férfi, majd közölte vele, hogy kórházba kell vinniük. Ettől a férfi annyira dühös lett, hogy

az egyik kezébe felkapott egy konyhakést, a másikba pedig egy konyhai húsvágó bárdot.

Fenyegetőzött, és azt kiabálta, hagyják el a lakást. A megrémült mentősök el akartak menekülni, amikor a férfi a kezében tartott bárdot nagy erővel a mentősök mellett lévő ajtó irányába dobta.

A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit két rendbeli - egy esetben felfegyverkezve - elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja. Ezért 12 évet is kaphat.