Félmilliárd forintnyi közlekedési bírság a VIII. kerületben

szabálysértés, közúti ellenőrzés, igazoltatás, rendőrség, közlekedési bírság, bírságol
Vágólapra másolva!
 Fél év alatt csaknem ennyi büntetést szabott ki a kerületi közterület-felügyelet.
Vágólapra másolva!

A fővárosban 24 közterületi felügyeleti szerv működik, ebből 23 kerületi és egy fővárosi illetékességi körrel. Az autósok által elkövetett szabálysértések közül a legjellemzőbb a kötelező haladási irány megsértése, a megállási és várakozási tilalom megszegése. A Józsefvárosi Közterület-felügyelet az első fél évben 455 millió forintnyi bírságot szabott ki, megközelítőleg annyit, mint egy évvel korábban – írja a Világgazdaság.

A Hungária körgyűrűn belüli területen szegik meg legtöbbször a közlekedési szabályokat Fotó: Mudra László - Origo

A Városháza fenntartásában álló – többnyire a BKV-járatok útvonalán lévő – területeken, ahol a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság járőrei intézkednek,

a Hungária körgyűrűn belüli területen szegik meg legtöbbször a közlekedési szabályokat.

Leggyakrabban a védett, illetve súlykorlátozás alá eső forgalmi övezetekbe hajtanak be engedély nélkül, illetve szabálytalanul parkolnak. A FÖRI ellenőrzése alatt álló utakon az első nyolc hónapban 175 millió forintnyi bírságot szabtak ki.