Szijjártó: A magyarok vasárnap csattanós választ adhatnak a hazugságokra

ENSZ Közgyűlés - Szijjártó Péter felszólalt az általános vitában
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A vasárnapi népszavazáson a magyar emberek "csattanós választ" adhatnak az Európa Tanács emberi jogi biztosának Magyarországgal kapcsolatos hazugságaira – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arra reagált, hogy Nils Muiznieks, az ET emberi jogi biztosa a The New York Times online kiadásában a magyarországi menekültpolitikát bíráló cikket közölt, amelyben a pozsonyi EU-csúccsal kapcsolatban azt írta: nem okozott meglepetést, hogy Magyarország az EU javaslatait leginkább elutasító országok egyike volt. A magyar kormány ugyanis már korábban is hozott olyan intézkedéseket, amelyek ellentétesek az emberi jogok tiszteletben tartásának és a jogállamnak az elveivel. Azt is írta: az emberi jogok szempontjának háttérbe szorítását a magyar kormány menekültpolitikája mutatja a leginkább.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/UN

Mindezzel kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta: az ET emberi jogi biztosának "tudatlansága és Magyarország iránti gyűlölete elképesztő". Látható, hogy "van a valóság, és van az, amit Nils Muiznieks mond", és a kettő egy ponton sem találkozik egymással – fogalmazott.

A külügyminiszter úgy látja, az ET emberi jogi biztosa azt az országot "támadja elképesztő hazugságaival", amely minden nemzetközi előírást betart. Egyértelmű, hogy "Nils Muiznieks és elvbarátai a nemzetközi jogszabályok felrúgására, országhatárok megsértésére buzdítanak, ami káoszhoz és anarchiához vezet" – mondta.

Szijjártó Péter kitért arra: az agresszív bevándorlási hullám és az 1956-os menekültek párhuzamba állításával Nils Muiznieks meggyalázta a hatvan évvel ezelőtti forradalom sok ezer áldozatát és azokat az embereket, akik a kommunista diktatúra elől kénytelenek voltak elmenekülni. Az igazság az, hogy az 1956-os menekültek békésen kivárták a szomszédos Ausztriában, hogy hol fogadják be őket, tiszteletben tartották a befogadó országok törvényeit, nem foglalták el a pályaudvarokat, és nem támadtak kövekkel a rendőrökre – mondta.

A tárcavezető szerint a magyar emberek vasárnap "csattanós választ adhatnak Nils Muiznieks hazugságaira".